A megismerés, megértés, megbecsülés gondolatát annyi gáncs és gyalázkodás érte a Duna-tájon, hogy a szégyenkezés még ma is időszerű. De itt a tettesek utódaikban sem szoktak elpirulni. A gyilkos indulatok XX. századában először éppen Ady Endrét pecsételték hazaárulónak, nem magyarnak, mert kimondta az egymásrautaltság igéit. Jutott Bartók is pellengérre, és nemcsak a hazaiak dühétől, mert a magyar népzenén túl a szomszédékét is merészelte megismerni és ismertetni… A román kolinda-gyűjtések közt ma is az övé a legteljesebb, a legigényesebb mű, mégis a saját költségén Bécsben kellett kiadnia.
A bartóki sugallat erősen ösztönöz a népköltészetek fordításában is. Ma már a megismerés és összehasonlítás, a beavatottak jóvoltából, szellemi és művészeti gyönyörképpen megadatik millióknak.
A népköltészet a nép lelkületének hiteles történelme. Megalkotójáról, a földművelő-pásztorkodó népről ad képet évszázadokra visszamenőleg. Mondhatnánk ezredéveket is, hiszen legősibb darabjai a pogány időkre utalnak. Ott keletkeztek az új nap, az új év, a tavasz köszöntői. Épp így ősköltészet a ráolvasó költészet is. Minden természeti népnél a szómágián alapuló hit ellenszere a bajnak és rontásnak.
A középkorban az oszmán uralom villámmal verte a virágzó balkáni kultúrákat. Csak a szájhagyományra támaszkodó népköltészet a nép egyetlen szellemi megnyilatkozása. Az éneket nem lehetett megláncolni. Ilyen értelemben a népköltészet a legrejtélyesebb ellenállás mindenütt, ahol idegen hatalom rendelkezik. Az anyanyelvet megőrző, tehát a megmaradást szolgáló erő.
Ha a népköltészet a nép érzelmi életének, tehát a hiedelmek, szokások, félelmek, szenvedélyek, szenvedések és remények történelme – akkor a népköltészetek összessége a legemberibb történelemkönyv.
Ha pedig ráismerünk rokon és azonos vonásokra, ha összehasonlítjuk e költészeteket a miénkkel, rájövünk: más népekben is szerethetjük és becsülhetjük önmagunkat.

Forrás: Nagy László: Adok nektek aranyvesszőt. PIM.