Egyik is­merősöm mesélte évek­kel ezelőtt, ami­kor Várad és Bu­ka­rest között ingázott, hogy ha felébred, és fölötte ring a mennye­zet, ak­kor tud­ja, a vo­na­ton van. Nos, las­san én is ide ju­tok, hi­szen fo­lya­ma­to­san Zi­lah—Ko­lozsvár—Vásárhely között ingázom, arra azon­ban pon­to­san emlékszem, hogy amit el­mesélek, az hol történt. Reg­gel be­mentünk a félig fantáziadús, félig ha­gyományőrző nevű vendéglőbe, és ren­del­tem a képze­let­gaz­dag szend­vi­csekből. Csak a pultnál le­he­tett ren­del­ni, hát oda­men­tem, ren­del­tem, fi­zet­tem, aztán vártunk.

Nem­sokára meg­je­lent (a hely ki­csi, de eltűnni le­het azért) a fel­szolgálónő, egyen­mellénye és egyenbézbólsapkája bocsánatkérően vil­lo­gott, és azt mond­ta, elnézést kér, de kápia­lecsó nincs, hi­szen reg­ge­lit csak tíz után szolgálnak fel. Meg­eszem anélkül?
Én egy jámbor faj­ta va­gyok, csak írásban so­ro­zat­gyil­kos, hát mond­tam, per­sze. Miután eltávo­lo­dott, azután mor­fondíroz­tunk Darázskával, hogy hol volt ez a tíz utáni reg­ge­li ak­kor, ami­kor fi­zet­tem, és, ne­vet­ve, va­jon nem kéne olcsóbb le­gyen a szend­vics, ha egyik legfőbb össze­tevője nem kerül bele?

Végül kijött, meg­ettük, eljöttünk. De legköze­lebb inkább nem nézzük meg a snájdig egyen­ruhát.

Forrás:  jodemenysegfoka.blog.hu