Egyre többet beszélnek ma­napság a bióról, ami a mo­sószertől az élelemig, a fehér-, az alsó- és ágyneműtől az űrtechnikáig mindenféle összetételben felbukkan. Ez is bio, az is, minden bio a nagy, de nem alaptalan fecsegésben. Többek szerint ettől függ, s még vagy ötszáz feltételtől utódaink és a Föld holnapja, úgy­hogy épp ideje előállni egy bioPC konstrukciós elképzelé­sei­vel.

S aki végül eldönti, hogy megépít egy személyi szá­mí­tó­gépet csu­pa természetes a­nyag­­ból, kimegy városkánk piacára (székely és giurgiui ős­ter­me­lők­nek álcázott keres­ke­dők!), vásárol egy kiló szilvát, mag­va­váló beszterceit. A szilvát az­tán otthon ki­ma­golja, és most nem a szilva húsán a lé­nyeg. Egy kiló szilva mondjuk har­minchét szem, s harminc­hét szilvamag alkotja az operációs rendszert, de csak miután a ma­gokat az Ud­var­helyi Hí­ra­dó, a Hargita Né­pe, a Nép­sza­badság vagy a Ma­gyar Nemzet valamelyik kiolvasott lapszá­mára szórja a konstruktőr, és kiteszi száradni a napra. Vi­gyázzunk, kompute­rünk ope­rá­ciós rendszerét ne­hogy meg­támadja a moly, a ragya vagy a vakondok. Ve­gyünk továbbá négy nagyobb (ha asztali szá­mí­tógépet épí­tünk), illetve négy kisebb (ha lap­top lesz) al­mát. Ha goldent veszünk, akkor a nyugati, ha tö­rök­bá­lintot, akkor a keleti frekvenciákat részesítjük előnyben. A megállapítás másodlagos je­len­tésének most már semmi ér­telme. Bezzeg nyolcv­an­ki­lenc előtt, amikor egy sokat sej­­tető nyugati frekvenciáért kirúgták állásából az embert, mehetett jeget aszalni Ná­rit­tyenbe. De most, nyolcvanki­len­cen is túl komputert épí­tünk, s ez jó. Az almát nem szük­­sé­ges meghámozni, sőt! A mag­házat viszont feltétlenül ve­gyük ki, ha lehet, a magok­kal egy­szerre, mert ha mégis a he­lyén marad, ezzel csak a ví­rus­veszély növekszik, és bio­PC-nk akármennyire is úttörő konst­rukció a maga nemében, még nincs kellőképpen föl­vér­tezve sem egyik, sem másik biztonsági rendszerrel. S hogy a réz­gá­licos vagy a nikotinol­da­tos öb­lö­ge­tésnek lesz eredménye iga­zá­ból, nem tudni, mert a la­bo­ra­tóriumi tesztso­ro­zat még bár el se kezdődött. A szakemberek úgy számolják, legjobb esetben is öt vagy hat évbe be­letelik, míg az elméleti, majd pedig a kísérleti kutatási módszerek meg­hozzák a várva várt eredményeket, ám addig még ren­geteg a tennivaló. Az sem kizárt, hogy magam is tesztalanynak jelentkezem, amikor a ví­ru­­smegelőzés, il­let­ve -meg­sem­misítés lehe­tő­sé­gei­nek fel­tárása in vitro befejeződik, azon­túl már élesben vizsgálódnak. Az én feladatom az lesz, hogy mondjuk a Nagy­bá­nya-Bu­karest gyorsvonat vagy vala­melyik intercity fül­ké­jében szkáj­polok éppen, a­mikor be­rez­dül a kép, fölhasadozik, én pedig a tás­ká­ból előkapom a rézgáliccal, e­setleg a tizenhá­rom százalé­kos ni­kotinoldattal megtöltött fla­kont, beper­me­te­­zem a kom­pu­­teralmákat, köz­­ben a hatást fi­gyelem, észr­e­vé­teleimet pe­dig munkalapra jegy­zem – hány má­sodpercbe vagy percbe telt, míg kitisztult a kép? A képme­ző me­lyik része, a szkájpon meg­szó­lí­tott beszél­ge­tőpart­ner homloka vagy szája? Va­ló­sághű a visz­szaválto­zás? S a szí­nek?

A szerző fotója

Van még egy nagyon komoly ve­szélye ennek az almás m­e­net­nek. Mostanában mindenki címé­ben ott van személyisé­günk meghatározó szimbó­lu­ma, a kukac, ami, lássuk be, nem szű­nő veszély, éppen mert az almától indultunk, és lám, mi lett belőle!
Te ki vagy? – kérdezik tőlem. ku­kacistvan.ro, az egészet egybe, pont se kell a végére. S te? Kukoricajancsikukacro, aki­nek még ki sem hűlt nője, Iluska épp most vette fel az ut­ca­sarkon a bambikukac.ro mű­vész­nevet. Mindenki megnyugtatására mon­dom, éppen mi s épp most de­hogyis rögzítjük egyetlen, még csak nem is hosszú perc kukacos helyzeteit. Az lenne a szimultán végtelen. Mi most egy bioPC szerelésének mun­ká­latait rögzítjük, és még át sem estünk a négy almán, ho­lott a fü­ge, datolya meg szent­já­nos­ke­nyér csak ezután kö­vet­kezik. A közel-keleti kalandok sorozata, leúsztatva Szind­bád me­séin. Bármi furcsának is tűnik, ez az igazi tárgyilago­s­ság, akár részletezzük, akár el­nagyoljuk. A fügét meg da­to­lyát a keresztúri kenderkötélgyárban font legvékonyabb spárgára kell felfűzni, majd át­lósan, a hőtágulási hurkot is rá­szá­mítva nagyon óvatosan el­helyezzük a négy alma közé. Most már megszusszanha­tunk, túl vagyunk a konstrukció ne­he­zén. Már csupán a főt­ran­zisztor, amit újabban szuper IC-nek mondanak, tehát a fő­tranzisztor helyét kell meg­keres­nünk. S ami most kö­vet­kezik, hiteles és megdöbbentő, mint általában a nagy felisme­rések. A helyet és a szuper IC-t ugyanis már a bizánci csá­szá­rok, a bazüleoszok pénzein, to­váb­bá a palermói Chiesa della Mar­torana templom XII. századi és a konstantinápolyi Hagia So­phia azzal egyidős mo­zaik­ján, valamivel hamarabb pedig egy X. századi elefántcsont dom­borműn is megtalálni, e­zen IC megsimogatja VII. Bí­bor­banszületett Konsz­tan­ti­nosz császár koronás fejét. A del­phoi mozaikon nemkülönben, amely szintén 1100 kö­rüli, és amelyen a Pantokratór arca látható. Szóval, ha nem is mindenki, de legalább a ré­gi­pénzszakértők, paleográfusok és művészettörténészek tud­ják, hogy kié az IC–XC monogram. A Jé­zus Krisztusé, aki­nek kipontozott fejképét rendszerint e névbetűk gyöngéd szorítá­sá­ban látni. Ezek után egyáltalán nem tűnik meredeknek a felté­te­le­zés: lehet, hogy Jézusról neveztek el mindent, amit az integrált áram­kö­rök nem legújabb, de még nem is régi kor­szaka hozott? Jézusról, a fel­ta­lá­lóról az IC-t, a PC-t, mert a vak is láthatja, nem véletlen az egy­beesés, különben is tudjuk, az egybeesések soha nem vé­letlenek. A véletlen esetleg az egy­be­esé­sek elmaradása, ami­ről itt és most szó sincs. Vagy egy még meredekebb hipotézis: lehet, hogy Jézus a saját mo­nog­ramja, és az IC maga Jézus? Amint él és uralkodik az Atya jobbján, onnan lészen el­jö­ven­dő ítélni eleveneket és hol­ta­kat. Megjelenik ebben a minden korábbihoz képest egé­szen másképp kommunikáló világban, kiszól egy honlap­ról, egy e-mail- vagy szkájpcímből.
Manapság súlytalan a kér­dés, de hatszáz vagy csak száz évvel ez­előtt is drámai hang­sú­lyokkal kérdezhettek a minden tör­ténetiségen túlmutató ke­resz­ténység lényegére: ve­lünk vagy? Mert ha nem, ak­kor elle­nünk. Ki vállalná az el­len­zék sze­repét ebben a kapcsolatban? Legfönnebb az ateis­ták, a sza­badgondolkodók meg a zsi­dók, itt, Kelet-Európában ezt szokás mondani. A zsi­dó­ság címs­zónál pedig be fog fagyni a bioPC. Jézus sem volt inkább vagy kevésbé zsidó, mint Ka­jafás vagy Júdás. Már csak így van, ha dolgoznak a gének, s a világmegváltó, még ha az is, olyan, mint a többi ember. Csak­hogy nem ezért s ilyes­mikért zsidóznak még ma is szégyentelenül Közép-Kelet-Eu­rópában. Meg aztán nem Ka­jafás és nem Júdás váltotta meg a világot.
A bekapcsolás amennyire kö­­telező, annyira ceremóniátlan mű­velet. Pedig itt most valami rendkívüli történt, hadd ne teljek be legalább há­rom nap s három éjszaka a bioPC-vel. Minden tökéletes. Beütöm, hogy kukacistvan.ro, erre bizalmaskodva visszakér­dez, zöldszőlő-diódáit villogtatva: mit a­karsz, kis kukac, melyik másik kis kukaccal akarod felvenni a kapcsolatot? Kapcsolat? – kérdezek vissza. – Isten ments! Legfönnebb a mindentudás és a pornó Szküllája és Kharübdisze kö­zött elhajózom magányosan, ide is, oda is vetek egy hosszú, mélabús pillantást. Nem te modelláltad e virtuális tájjal, nem te programoztad be ér­deklődésemet? Amire nem ké­sik a válasz: te tiszta hülye vagy! Amikor megszülettél, s azelőtt kilenc hónappal én még sehol sem voltam, és ben­ned még­is megvan ez a kéti­rá­nyú­ság. Mi szeretnél lenni, mindentudó, vagy por­nó­sztár?
Hát igen, itt kezdődne me­g­int, ki tudja hányadszor, Faust tör­ténete.