Keresem a sorozat bevezető részét, s hát a ”Gergely” meg a “vaddisznó” szavakra a Google kidob egy másik szöveget is. Persze, hiszen közölte Géza (Szabó Géza) az Erdélyi Teraszban a balatoni vaddisznó történetét. (Ó, a Balaton, nyári napokon, dúdolom, s hirtelen eszembe jut, hogy nemsokára töltöm a hatvanat, de a Balatont még csak a tévéből láttam, hát magyar vagyok én?) Leírom még egyszer a történetet, nem valószínű, hogy arra a ”zanzibár”-ra (ez volt a műfaji megnevezése – mindenki emlékszik.

Az úgy történt, hogy útnak indult egy vaddisznó, ha jól emlékszem Tihany irányából Kaposvár felé (mivel sose jártam arra, tévedhetek, a lényegen ez már nem segít. Szóval valami okból kifolyólag egy vaddisznó a Balaton vizébe vetette magát, és határozott szándéka volt átúszni azt. Miért tette, nem szólt arról a krónika. Mindössze találgathatom, hogy ösztönből tette, vagy mert ez volt a módja nála fürdésnek. Esetleg emlékezett ara, hogy fiatalkorában illatos füveket szagolgatott a déli parton. Szerintem a legvalószínűbb, hogy látta az embereknél, hogy úsznak, s annyira szeretett volna emberré válni, legalábbis szokásban, hogy úszni kezdett.

De milyen az ember! Ahogy megpillantották a vaddisznót a vízben, rögtön telefonáltak a rendőrségre, s puskás emberek kilőtték az úszó állatot, egészen pontosan belelőtték a vízbe. Ne tessék mosolyogni, megtelt a tüdeje vízzel, s neki az ugyanúgy fájt, mint bármelyikünknek fájt volna.

1. Keszthelyi György:
   2010. szeptember 30. 03:12

   Hiába akar a vaddisznó emberré válni, ha az ember hamarabb válik vaddisznóvá.

2. Gergely Tamás:
   2010. október 1. 07:01

   A vágy mindenek elõtt!