Tisztelt Lakásügyi Osztály!

Nem szeretem a névtelen leveleket. Az ember minden körülmények közt maradjon becsületes, és vállaljon felelősséget azért, amit mond, így máris bemutatkozom. Bikfic Jácintnak hívnak, Hapci utca 5. első emelet, 2-es ajtó. Azzal a kéréssel fordulok a tisztelt Osztályhoz, utasítsák rendre, és bírságolják meg Részegh Rezső (utca ugyanott, első emelet 3-as ajtó) mérnököt, aki pökhendi, a civilizált együttélés normáit sértő életmódjával folyton zaklat bennünket.
A fent nevezett úriember szimpla mérnök csupán, és nincs se butikja, se találmánya, mégis ő vette meg a legutolsó kétütemű Trabantot. Tessék elgondolni: ötvenéves, és már ilyen drága, muzeális értékű kocsija van. Én harminc, de csak BMW-re telik. Pedig én sírkőfaragó vagyok, kérem tisztelettel, neves iparművész, és ez nagy különbség. Kb. olyan, mint egy rímfaragó vagy Morvai és a spanyolviasz között. Hogy mi a különbség közöttük? Egyszerű: az utóbbit már rég feltalálták, míg a kazánkirály legfeljebb önmagát készül feltalálni. Apropó, találmány! Figyelmükbe ajánlom a muzsikáló sírkövet. Príma áru, a legzseniálisabb ötletem. Odahajolnak a sírhoz, erre elkezdi fújni a Rákóczi-indulót: tra-ta-ta-tam. Hogy mi ebben a pláne? Tulajdonképpen semmi, de hát éppen ettől eredeti.
Visszatérve a mérnökre, javaslom, ellenőrizzék, kapott-e Önöktől garázsépítési és kútfúrási engedélyt, egyáltalán miből vette a Trabantját ilyen ínséges időkben, sőt… Utálom az árulkodást, azonban állampolgári kötelességem bejelenteni, hogy, urambocsá’, még könyveket is vásárol ez a pincebogár. Ha ez nem luxus, én pápa vagyok, ezenkívül, képzeljék, olvassa is azokat. Egyszóval ráér, mint a nyugdíjasok, miközben mások hajnaltól estig építik Európa-Házunkat, szegényeknek mégsem futja egy vacak szobára sem. Nem szólva a sírkőről, megkövetem alássan. Erről jut eszembe, eladnék egy parabolaantennát. Amennyiben érdeklik, szívesen félretenném Önöknek.
A többi lakótársamra semmi panaszom. Valamennyien rendesek, szinte egy családot alkotunk. Együtt névnapozunk, bulizunk, közösen beszéljük meg a problémáinkat. Egyedül ez a Részegh lóg ki a sorunkból. Nem iszik, nem is kártyázik mivelünk. Elképesztően zárkózott, gőgös, persze nem csodálom, diplomás az ürge, üvegházban nőtt fel. Hanem akkor kotródjék is vissza, és hallgassa ott a szimfóniáit. Képzeljék el, még énekel, áriázik is a jóember, ráadásul akkora hangon, hogy csak úgy zeng belé a lakóház. Jó, valahogy ezt is elnéznénk, ha legalább hangja volna nekije. De hát nincs, komolyan mondom, már frászt kapunk ettől az alaktól. Na nem, ebben a házban mi megkívánjuk a csendet, különösen éjjel, ha szabad megjegyezni. Ja, és még valami: a mérnök úr folyton gyanús hölgyikéket fogad. Ezt aztán tényleg kikérjük magunknak. Még csak az hiányzik, hogy örömtanyát rendezzen ide nekünk! Tudtommal ezt a törvény is tiltja, úgyhogy kérjük, nem, követeljük, szerezzenek érvényt ennek a törvénynek is.
Folytathatnám a sort, de talán helyesebb, ha szerény ügyünkben inkább az önkormányzat nyomozna tovább érdemben. Mi megtettük a magunkét, a többi Önöktől függ: tolerálják, vagy megbírságolják ezt a renitens szomszédot, hogy a jövőben mindnyájan csendben, békében élhessünk.
Részemről csupán egyet kérek; amennyiben netalán kilakoltatásra is sor kerül, utalják át nekem a mérnök úr felszabadult lakását, jobban mondva egyik rokonomnak, aki – akárcsak én – fantasztikus dzsesszdobos, így gyakrabban gyakorolhatnánk együtt időnként.

Tisztelettel

Bikfic Jácint sírkőfaragó mester