Szent László, hogy keresztény népét keletről a székelység védje a kunok és a besenyők betöréseitől, Törcsvárral egyidejűleg, Sepsiszék határán, ahol a két Bodza összefolyik, hogy egyesülve törjenek ki a büszke hegyek világából, erős várat emeltetett. A Királykő tetejét díszítette e vár, öntözte is köveit a kemény csatákban elhullt, hont védő székelyek piros vére.
Tudta a lovagkirály: Bodza vidékét erőst védenie kell, ott hozta be félelmetes tatár- féle népét Attila is, a rettegett hun király, aki a honfoglalás előtt fent a hegyekben, egy ezüstösön gyöngyöző forrás mellett hun módra vezéreivel tanácskozott.
Hatalmas köveken ülte körül a hun a gyönyörű forrást. Állnak ma is azok a kövek a forrás körül, amelyet Isten ostora emlékére Király kútjának nevezett el a nép. Ott méltó lehetett az áldomás is a dicső honszerzéshez, mert Szármány mezején egy helyet Hadivásnak tartanak.
De nemcsak kevély várára, fejedelmi kútjára és vitéz székelyeire lehetett büszke Bodza vidéke, hanem temérdek kincsére és tündéreire is. A forrás körül Szent György- napkor kigyúlt a rengeteg kincs, éjjelente meg Tündérszép Ilona barátnéi jártak le a várból a kúthoz táncolni.
A szép magyar mesevilág elevenedett meg a Király kútjánál. De mulandó, bizony, a boldogság is, s így egy szép napon a kegyetlen törökök rátörtek erre a kedves vidékre is.
– Jézus! – kiáltott papjaik vezetésével Isten népe, s a betörőkre rontott.
Elsodorta a lelkes kereszténység a pogányt, de a szépséges tündérek, akik maguk se voltak a Megváltó követői, erősen megrettenve felhúzódtak az ember nem járta rengetegbe, csak néha egy-egy kellemes szellő suttogja bájos hangjukat, anyaszült előtt azóta nem mutatkoznak.
A nép azonban nem felejt. Hogy megkergették papjaik szavára a székelyek a hódító törököket, a töltést, amely Moldva határáig húzódik, Papok sáncának nevezik. A közeli hegyet meg Lármafának, mert onnan adtak hírt az országot védő székelyeknek, ha ellenség közeledett.

Forrás: RMSZ / Színkép, 2005