Selyemrét

Imreh Albert fotója

Berci bátyónak – jó tudni! – akadnak titkos búvóhelyei. Amiről csakis ő tud, no meg az a valaki, akiről azt mondják: odafentről mindent, de mindent lát.
Egy ilyen titkos helyet Selyemrétnek nevezett el.
Ahhoz, hogy odáig jusson, el kell kanyarodnia a faluból kivezető főútról egy ágasbogas, csupa tövis akácfa mentén, majd jobb oldalt végigmegy a kiszáradt patakmeder vonalán. Olykor egyenesen a lapályos mederbe kényszerül.
A motoros járgány erőlködve, köhögve gyűri maga alá a köves-göröngyös vízmosást a fűzbokrok sátra alatt. Majd egyszeriben kinyílik a láthatár, s azzal a zsenge füvű Selyemréten találja magát.
Bátyó kikapcsolja a motort, belefülel a rászakadó csöndbe. Képzeli, hogy ez a kaszáló egyes egyedül az övé, pedig nagyon is jól tudja, ki a valóságos gazdája. És elképzeli továbbá, hogy neki nőtt nagyra a fű, az ő kaszájára vár itt minden, ami csak élet. Annyi ideje félszeg már, nem is emlékszik, milyen az: levágni a füvet…
Számára csak annyi adatik meg, hogy bátran fotografálhatja a mások hajladozását.
Selyemrétet mégsem engedné oda másnak.
Mikor aztán valóságos kaszákkal is reámennek titkos helyének füvére, a bátyó attól kezdve hátat fordít a Selyemrétnek. Épp mint egy szerelmes legény, akit faképnél hagyott a szeretője.
De mi tudjuk: tavasszal minden szerelem újraéled!