Ambrus Lajos: A magyar vár
Van olyan hely, amelyet nem a feledhetetlen győzelmek, hanem a vérbefojtott, hősies küzdelmek dicső emléke övez, mert nem a győztes, hanem a legyőzöttek zászlóján lobogott a szent szabadság jelszava. Ott, ahol azt porba tiporták, igazi hősökre, példamutató hazafiakra emlékezhet, akinek drága az anyaföld, vágyainak végső menedéke. Hát nem felejti a székelység sem Kököst, Szépmezőt, Árapatakot, a tusnádi szorost. A Nyerges-tetőn mintha a dicsőség volna megörökítve, meghajtja fejét ma is az igaz ember.
Megkóstolta 1849-ben Háromszék dicső önvédelmi erejét a zsarnok, fejvesztve kotródott ki a Barcaságból Bem apó elől, de százezer muszkával megtért dühösen, hogy feledtesse gyávaságát, és Tömösnél, ahol éppen Kis Sándorra bízta a szabadságharc dicső tábornoka a szorost, halálcsapásra készült.
– Vesszen, aki meghátrál! – így a vitéz ezredes kis csapata a Hammason.
A Székelyföld fellegvárában, a Tömös völgyét elkötő Nagykő-havasból egy nagy sziklanyelv nyúlik ki. Alig ad helyet az útnak és az úttal tartó folyónak, a legalkalmasabb hely arra, hogy egy maroknyi csapat feltartóztasson egy egész hadsereget. Egyszerűen Hammas volt a neve a havasból kinőtt sziklagerincnek, amelyen Kis Sándor ezredes ezerfőnyi szabadságharcos csapata szembenézett a hatalmas pusztító erővel.
– Ily szép zászlóaljat még nem láttam! – szólt csodálattal Teleki Sándor, amint szemlét tartott Bem rendeletére Udvarhelyszék havasalján, a Sóvidéken és Keresztúr fiszékben toborzott, hatezerből kiválasztott csapattest felett.
Ezren lehettek, mind a legszebb férfikorban, mind készen arra, ha kell, mellükkel tartóztatják fel a sziklák között a szabadság esküdt ellenségeit, mert, ha betör a zsarnok segítségére jött muszka, Erdély szabadságharca végveszedelembe kerül.
A Hammas sziklagerincére nem emelhetett várfalat a nép. De ott álltak lerombolhatatlan falként a székely férfiak, Kis Sándor hű katonái, s a hétfalusiak, akik látták a védők dicső küzdelmét, s bár vár a Nagykő-havason nem állt soha, a Hammast Magyar várnak nevezték el.
– Magyarvár! – mondják.
Igen. Innen vágtatott hátán a nagy vérveszteségtől már elalélt hős ezredessel a ló – tán annak végakarata szerint – szolgaság helyett a dicstelen halálba.
Forrás: RMSZ / Szinkép, 2005
Pusztai Péter rajza