Liheg a mama, a főzés mellékesen úgy két rohangálás közt.
-No, Csillagom, elég volt a labdázásból, nem tudok annyit lótni-futni, lásd, öregecse vagyok, kéne vasalni.
– Lótni, futni, tu ti tutitu, Tuti, tuti, lótni-futni, tu ti tu !!!!- szótagolja , és már rohan is a szobába pöttömnyi Huncutka.
Bekapcsolja a számítógépet, és mondogatja, amit már megtanult a sok vasalás idején a mamitól. Gyakorolja a türelmet is.
-Türelmesen várunk! – Izeg-mozog , fészkelelődik kicsit, és figyeli a homokórát.-Most töltődik, ugye, Mami?
-Igen, igen, türelem, türelem,mindjárt betölti!
– Töl-ti, töl-ti, be-töl-ti, -énekelgeti szótagolva, lábacskáit lóbálva -No,kész, most kell kattinyózni, itt a Mozilla, és nyomtam Entert. –csacsogja és kattingat. A mama mosolyog . -Jaj, mit írjak? A tu tit, u, jaj nincs hang!
-Jaj, vigyázzál-ijedezik nagyanyó.- De a kicsi egy szempillantás alatt felmászik a székre és benyomja a hangfalon a gombot.
-Nem esem, le, Mami, bekapcsoltam a hangszórót is. Mama írjad ide a keresőbe: tutitu!
És a mama már ugorna is, ha tudna, de inkább csak csoszog, majd hűségesen beírja és fellélegzik , tud nyugodtan vasalni itt a Huncutka mellett. Vasal és mosolyog, mert eszébe ötlik a múltkori vasalás, amikor kipillantott az ablakon, és tekintete épp az ablakkal szembeni fára tévedt, épp akkor hullott le egy sárga falevél, s azon kapta magát, hogy egy régi dal egy sorát énekeli halkan: “Kopog az ősz az ablakon”, amire a kicsi Huncut is az ablak fele fordul, és mintha picikét hallgatózna , és komoly arccal fordul vissza feléje és így szól:
-Nekem nem kopog az ősz, Mama.
-Addig jó, Csillagom – gondolta : -No, ne felejtsem majd leírni a többi aranyos mondásait, ragyogásait. Hogy is mondta? „Mami, csak te tudsz velem a legszépebben játszani”. „Én nem akarok inni abból a betegesítő sziropból ,Mama !” No, és a másik?
Á, igen:
-Nemsokára jön a szülinapod, aztán a tél, a havazás, várod-e? -kérdeztem.Ugrabugrálni kezdett, úgy örült.
-Nagyon, nagyon, aztán elővesszük a hóli ruhát!
-Mit? hólit?
-Hát persze, a hólit, a télit!
A mama mosolyog és vasal, vasal és mosolyog A kis aranyos pedig addig-addig “kattinyózik” , amíg előbb angol aztán orosz mesénél köt ki.
Jaj, Kincsem, vigyük gyorsan a Gyermekdalokra, hisz mi magyarok vagyunk,Kincsem.
Én orosz vagyok mama, és már sorolja is a nagy kocsik fajait oroszul.:
avtobus, abtomasina, avtomobil, traktor.
A maminak is eszébe jut pár verssor, ezt ismételgeti magában.
„Nahát, már szinte mindent elfelejtek, de azt ezt az orosz verset ma is tudom, furcsa.” El is mormolja magában, aztán csak fanyar mosolyra telik, mert jut eszébe pár verssora Lászlóffynak:„Jól van, gót vagyok és kihaltam,/gepida-beolvadt avarban,/de ők ennyit se akarnak”… ezt is elhadarja vasalás közben, aztán le is hangolódik közben, mert arra gondol, vajon mire nőnek fel fel a drága unokái…
Már a vasalás is kész, de hogyan lehetne a számítógéptől elmozdítania huncutkáját, mindig ki kell találnia valamit, majd gyorsan, már amennyire, kisiet a konyhába, előszedi a hozzávalókat egy gyors tortához, aztán mindegyre végigcsoszog a folyosón, megkukucskálja a a földi Csillagát, aztán, amikor kész a tojáshab, a következő csel mindig beválik:
-Ki akar tortahabot nyalni, az jöjjön a konyhába, de előbb kikapcsolni a gépet!
Ugrik a csöppség, de szót fogad, rohanás ismét, mami csak loholva éri be, és gyönyörködik.
Ez a mamák igazi dolga már.

(Sepsiszentgyörgy, 2012.)