– Ezen a helyen – meséli az idegenvezető – anno dacumál, egyszer csak derült égből a földbe süppedt Czubák Zibenburg jobb mellső lába. Vagy mit is mondok, hiszen óriás volt. Hatalmas harci husángja segítségével szabadult a sár fogságából. Hát uramfia, láss csodát, a lába nyomán pezsgő forrás fakadt, s a botja is kirügyezett azonmódúlag. Na, ekkor Czubák Zibenburg szóval fohászkodék a Menny Magasába: „Hoppá-cuppá, Jóisten, má’ még így sohase jártam!” A forrás fölé hatalmas szomorúfűz növekedett. Krisztus Urunk éppen arra járt Szent Péterrel, ivott a vizéből, és megáldotta: „Na te kút, enyhítsd a vándor szomját, gyógyítsd a szenvedők sebeit!” Hát a kút mit tehetett volna? Szót fogadott Jézusnak.

A kirándulók po­ha­ranként szürcsölge­tik po­tom másfél euróért a szűkön mért cso­da­nedűt. Közben aprópénzt do­bigálnak a vízbe, mert ami­re gon­dol­nak: meg­sza­po­ro­dik!…(Egy közvélemény-ku­tatás ki­derítet­te, hogy a ha­jigálók 99,5 százalékának kizárólag a folyószámláján jár az esze.)
Mindjárt jobb­ra ma­ga­so­dik Czubák Zi­ben­burg egésza­la­kos szob­ra. Egyik kezében az áldás, bo­rosf­las­ka képében, a másik­ban ama ne­ve­ze­tes fűzfahusáng. A flaskán jól ki­ve­hető fel­irat: „Cura fu­git mero.” Az ide­gen­ve­zető paj­ko­san említi a nép ma­gyarázatát: „Kur­va, aki nem iszik!” –, de per­sze azt je­len­ti, hogy a bor elűzi a gon­dot.
Körös-körül kor­szerű la­ci­konyhák, szu­venírstan­dok, íny­csik­landó il­la­tok, étvágy­ger­jesztő mu­zsi­ka. Háttérben a Három és Egy­ne­gyed Fenyő Oázis Mo­tel és a Mul­ti­kus­ti Kon­fe­ren­cia Sátor, zsúfolásig full­vendéggel. Pa­zar fényújság hir­de­ti a heti prog­ra­mot: hétfőn Kecs­ke­bak­ker Világnap, ked­den a Lólen­getés Nem­zetközi Be­intése, szerdán a Ki­li­mandzsáró Ha­vi­ba­ja Tu­ris­ta Egyesület ju­bi­le­u­ma, csütörtökön a TTT (Tücsök Tököm Társu­lat) sza­badtéri hoppáréja, pénte­ken a Csórécsi­ga Fénylény Lob­bi maz­sor­ett­parádéja, szom­ba­ton a Bi­ki­csunáj Szip­pantósok Big Big Kászting­ja, vasárnap az In­ter­na­ci­onál Ki­er­e­lej­zum Ima­ma­lom Társaság Össz­ma­ra­to­ni Áhítata.
– Szer­vezőirodánk éjjel-nap­pal nyit­va – mo­so­lyog az ide­gen­ve­zető –, tökéle­tes együttműködésben az Országos De­ka­pitális Főügynökséggel, me­lyet, mint tud­juk, a Köztársasági Elnök Úr személye­sen irányít. Hadd hívom fel fi­gyelmüket, hogy a népszerűsége cso­mo­lungmáján dan­gubázó Elnök Úr Ex­szel­len­ciája nem­sokára személye­sen is meg­je­le­nik a Hasábbur­zsoák Po­fafürdős Za­baléján, nem kevésbé sze­re­tett Ormányfőnk pe­dig köze­le­sen a Kis­sze­kercés Félfavágók Sup­pendáréja el­ne­vezésű one-man show szu­per­sztárja le­end.
Látják, hölgye­im és ura­im, hogy mi­lyen csodála­tos a mi fa­lunk! Az em­be­riségnek csak­is ilyen he­lyen kel­le­ne élni…
A polgármester az asztalra bukva aludt. Fix öt és fél percenként édes nyál cseppent ki a szája szélén. Ott tartottak, hogy a jól végzett munka örömmámorában megmártózva éppen átveszi a Derék Mesterpolgár Nagykeresztjének Hullócsillag-fokozatát az Elnök úr kezéből, amikor – verejtékben úszva – hirtelen felriadt. Odakint valaki hevesen és kitartóan dörömbölt. Morcosan feltápászkodott, és a kijárathoz battyogott. A menedzserasszisztens (korábbi nevén: bakter) állt ott kétségbeesve.
– Magának nincs akit megrakni, hogy itt veri az ajtót?!
– Jaj, polgármester úr, jöjjön gyorsan, mert nagy a baj. Vége vígandrásnak. Kitört a pestis! Nyakunkon a rovancsolók.
Azzal a kapu felé mutat, ahol türelmetlenül topog a bebocsátásra váró aktatáskás különítmény.
– Hát nem tetszik érteni?Itt vannak a pénzügyi ellenőrök! Mit hozzak? Kötelet vagy szilvóriumot?!
Az egyik rovancsoló fel is feltekint a feje fölött kékellő havasra, méreten felülit szippant az ózondús levegőből, majd lassan kiengedve karikásat sóhajt romantikás ihletettségében.
– Istenem, be gyönyörű táj! S mennyi fát lophatnak itt évente. Ilyen pompázatos helyen kellene élni…

Forrás: eirodalom.ro