Interjúsorozat B. Tomos Hajnallal

Elődök? Úgy tűnik, minden alkotónak vannak elődei.
Akiknek a művére épít – tudatosan vagy éppen szándéka ellenére. Kik lennének azok, akiket te megnevezhetnél mint mestereket? Vagy akikről sejted, hogy befolyásoltak, meghatározták alkotói tevékenységed. Akiket gyakran olvastál, esetleg mai napig olvasol. Elő-előveszed...

Négy-öt éves lehettem, a már iskolás nővéremnek egy hosszú-hosszú verset kellett megtanulnia. Emlékszem, éjjel-nappal biflázta, sehogy sem akart a „fejébe menni”. Míg egyszer csak eléje álltam, és megmutattam, hogyan kell azt csinálni: hibátlanul felmondtam mind a nemtudomhány szakaszt. Nos, ezzel azt akarom mondani, hogy valószínű, a vers szeretete, vonzása már születésünkkor ott van bennünk, hozzuk magunkkal mint egy csillogó kis magot, mely aztán (gondviseléstől függően) „kikel, felnő” az életünk folyamán, vagy ellenkezőleg, hagyjuk elsenyvedni.

Világéletemben faltam a verseket válogatás nélkül. Persze voltak időszakok, amikor például Weöres tetszett, vagy éppen Székely János. De József Attila költészete úgyszólván örökzöld számomra, Lászlóffy Aladár későbbi könyveit a nap bármely szakában szívesen felütöm. Az utóbbi időben „rákaptam” Marin Sorescu, Ioanid Romanescu, Ermil Rădulescu és még jó néhány román költő eredeti verseire. Átrágtam magam Adrian Păunescu vaskos kötetein is, de az ő verseinek hullámhosszát nem „fogom”, valahogy túlharsogja az érzékeimet.

Hogy pontosabban válaszoljak kérdésedre, konkrétan egyetlen költőre sem „foghatom rá”, hogy mesterem, de bizonyos, hogy akaratom ellenére sok vers hangulata, stílusa tartósan befolyásolt.

Kérdezett: Gergely Tamás