1965. december 11-én Az ember tragédiája ment a sétatéri színházban.

Öttagú családunk meg Béla bácsi, azaz gr. Bethlen Béla nyugalmazott raktáros, egykori erdélyi kormánybiztos — elment a színházba, megnézni a tragédiát. A balkon bal szélén, a leghátsó sorban ültünk. Akár fel is állhattam (volna), nem zavart volna senkit. Béla bácsi ült a sarokban, tőle jobbra én, jobbkézt meg édesanyám olykor elmagyarázott ezt-azt.

Jött a falanszter-jelenet. Mutatták a múzeumba zárt kardot, s megjegyezték, hogy aki azzal ölt, állítólag nem volt gyilkos. Aztán szóba kerültek valami tiltott könyvek; — (ekkor már ismertem az „index alatt” kifejezés jelentését…) –, amely könyveket csak hatvan év felettieknek engedik olvasni. Tíz éves múltam… tíz éves és nyolc hónapos. Olyan soknak tűnt az a hatvan év. S most valami jégujjas óriás szorongat, hogy — tessék! rajta! — itt az idő; mindent elolvashatok.

Budapest, 2015. XII. 11.

1. gergely:
   2015. december 12. 10:22

   jégujjas óriás – ez jó. illetve szorongatja a torkomat