1965. december 11-én Az ember tragédiája ment a sétatéri színházban.

A párizsi szín… Nyelvápoló(,) magyar induló gyanánt elhangzik a Marseillaise és tolmácsolja is anyám, hogy ezt énekelték a francia forradalomban. Ez a himnusszá előléptetett katonadal engem nem a véres osztályharcra, hanem Az ember tragédiájára emlékeztet fél évszázad távlatából is.

Volt egy jelenet. Később utánaolvastam az idézet pontossága végett: „Tanulj felőlem jobban vélekedni, polgár!” — mondja egy epizódszereplő és főbe lövi magát. Halántékához emeli a karabélyt, elsüti és… megszólal a színházi gong.

Otthon megkérdeztem apámat, hogy miért gongütéssel oldották meg a pisztolylövést.

— Ezt te még nem értheted — mondta apám.

— De mégis…?

— Hát, tudod, ez egy modern rendezés; minden csak jelezve van: a forgószínpad, a kulisszák… Zavaró lett volna itt elsütni egy nagyot csattanó vaktöltényt.

*

Aztán úgy adódott, hogy később, 1970 szeptemberében, tizenöt évesen, újra megnézhettem Az ember tragédiáját, ugyanabban a rendezésben, de László Gerő és Flóra Jenő helyett Sinkovits Imre és Major Tamás vendégszereplésével.

Vártam a párizsi színt az avantgard gongütéssel… Hát egy isteneset csattant a színházi kapszli! Ekkor értettem meg, hogy 1965. december 11-én ennél a jelenetnél történetesen gikszer adódott, és a gongütés nem a rendezői elképzelés része volt, csak egy éber ügyelő frappáns rögtönzése.

Budapest, 2015. XII. 11.