Útszéli virágok

Imreh Albert fotója

Júniusban történt, délebéd után, amikor is ekként szólt Berci bátyó:
– Gréte kedves, ma csavargunk egyet a járgánnyal!
Mese nincs, tudta Gréte a leckét, menten rá is bólintott. Nem mintha lelkesedne az ilyen kiruccanásokért. Hanem mert…
Mégis csak más odakint, a szabadban.
A házban egyéb sincs, csak a bátyó szeszélyei, s azok szerint ugrálni…
De a szeszélyekből jut a kirándulásra is.
Gréte reménykedik, hátha új kísérlete annyira leköti majd a bátyó figyelmét, hogy elmarad az egzecíroztatás.
Berci bátyó – napok óta csak ezt magyarázza – éppen a halszem-effektust próbálja elérni házi barkácsolással. Nyakra-főre készíti képeit a kísérleti lencsével.
Alig érnek ki a faluból s tűnnek el szemük elől a legutolsó házak, a bátyó a legelső útpadkán lecövekel, majd kiadja Gréte útját eképpen:
– Fél órán át a tiéd a világ! – és előveszi a masináját.
Gréte lélekben könnyű pillangóként az út két oldalán virító gazdag vadvirág szőnyeget csodálja. Hol jobbra hajol föléje, hol meg balra, az út egyik feléről a másikra oldalazik, gyűl a csokor, s közben már nem is tudja, melyik világon van és hogy került oda.
Bátyó eközben önfeledten fényképezgeti halszemű lencséjével a világot, s benne a vézna asszonyka hajlongó, távolodó alakját, mintha az is az útszéli virágok egyike volna.

1. Dancs Artur:
   2015. december 14. 08:32

   Hogy szeretem a meséidet!… :)