Vasi Ferenc Zoltán: Egy havi penzum (8)

2009. V. 7. csütörtök – Szanatórium

Holnap 8:56-kor indul a busz Komáromba. Vasutassztrájk lesz. A fordítóirodán a lakhatásra írt levél 2 munkanap alatt lesz meg. 3000 Ft áfával. Zoltán hétfőig adott 5000 Ft-ot. Lelkemre kötötte, pontosan fizetni az osztrák nőnek, és fontos a munka. Magyarázom a sorrendet, de elég konok és erdélyiként élelmes. Még az is lehet, egyedül lakom majd a faházat. Rögtön vettem 1500 Ft-ért okmánybélyeget (15×100), éppen kisiskolásoknak vagy óvodásoknak volt élménytanítás a pénztárban. Egy Enter 425 Ft. És ebéd helyett kávézás. Aztán felhívom Vendit, jövő héten csörgessen meg a pénz ügyében. Pörkölt volt, rizzsel, uborkával. Szokásos szenvedgetés, aztán egyszer csak elindul egy vallásos vers. Amolyan katolikus számvetés, a hibádzásokról, félelmekről. Filozofálgatás, kevés zeneiség, néhol, átmásolás után darabos, vagy mint szoktam, elrontott. I.-VII. részes. Kíváncsi lennék Klári néni egy-két szavára. Tegnap este felhívott Monostori kapcsán. Öntörvényűnek mondta. A helytörténetbe került kötete, pedig recenzióra kérte. Én is várom a Polisz és a Jel válaszát. Jó lenne megjelenni. Ezt a számvetést le kéne gépeltetni, és elküldeni a Tekintetnek. Most már van postafiókom. Eléggé kitárulkoztam múltkor Farkas Lászlónak, nem reagált. A verseket meg kézzel írottan küldtem. Holnap helyén legyen a szívem és az eszem a rendőrségen. Pontosíthatók?
Az idő jobbára napos, néha beborul, de a hőmérsékletre nem panaszkodhatunk. Ma délben ment haza Gál Pál, a 6. kórteremben ő volt a 17. beteg rajtam kívül benn-tartózkodásom óta. Zoltán 10 nap múlva Dömösön lesz már. Addig rengeteg hivatalos ügyet kellene elindítani-lebonyolítani. Vasárnap mise, hétfőn nyugdíj. Rendezni a tartozást, s Rigótól a pénzt behajtani. Jó nap volt, már csak a vers miatt is. Mindig félek, hogy elakad. Értékes-e?

(Folytatjuk)

2015. december 16.

Szóljon hozzá!

 
Verified by MonsterInsights