Alább közzétesszük azt a baráti előszót, amivel Szente Cs. János nemrég megjelent kötetének (A sziklán járó ember, Kreativ Kiadó, Marosvásárhely, 2015) szerkesztője bevezette a könyvet. Az elmúlt napokban két irást is közöltünk a könyvből, a továbbiakban még bemutatunk néhányat. (Káfé főnix)

Itt van ez a küküllői, kisküküllői gyerek, majdnem öregen, aki csak szerzett háromszéki életminőségében döbben rá a maga székely voltára, de akkor úgy veselkednék neki az örökségnek, hogy amit ráhagyományoztak, abból mindenkinek jusson, a szűkebb kistájnak és a tágabb erdélyi pátriának egyaránt. Mint aki úgy vesz részt a lakodalmi mulatságon, hogy a gyermekei már táncházi gyakorlattal járják a frisskarézót, ő maga azonban, mivel valamiképpen a tiltások és szorongások huszadik századvégi szekus csendjében lemaradt a csapásolás tudományáról, csak a csapások nem kerülték el, nem meri egy hatalmas verbunkra felhúzni a csizmát, mert annak a kérgét már elrágta a patkányféreg…
A folyóparti berkek ködébe vesző felmenőit hívja segítségül, akiktől kevés emlék jutott a tarisznyába, annál több tapasztalat a sanyarúságról, de a tartásos küzdelemről is, a túlélésért. Az ősök hite keveredik a természeti csodák mindenhatóságával, a mindennapok előjönnek az időből és a közelmúltból, türelem kellene mindet és mindent megírni, és szenvtelenség főleg.
De Szente Cs. János úgy lenne pap, hogy nem is érdekli, mi fán terem a prédikálás. Hogy az nemcsak szívbéli és lelki valami, hanem mesterség is, amelynek kottái és módszerei vannak, ezektől a korhaladott diák mélységesen irtózik immár. Marad számára a hályogkovács attitüdje, csakhogy a kacorbicsak éle itt-ott kicsorbult, és a nyele sem áll olyan pontosan a markában, hogy egyetlen facsarintással pompás novella maradjon a leoperált hályog helyén. Vázlatokat rajzol a lélek falára a csodák rozsdásodó pengéje.
Ráadásul kételyei támadnak afelől, hogy a világ bajait és betegségeit mutassa-e fel, vagy ezeket, illetve okozóikat keményen meg is korbácsolja-e. Hogy íróként csak feltárja, vagy riporteri hűséggel megírva rá is pirítson-é a keserűség okozóira.
Szókészletét, műnembéli iskolázottságát kemény szorgalommal gyarapíthatja, illetve emelheti magasra. Tehetségét viszont szerintem az sem tudná szavatolni, aki mindeneket teremtett és szerintünk mindeneket tud is. Művészeti kérdésekben az Úr néha titokzatosabb önnön magánál.
Az írói lét akkor is szép, ha későn kezdjük. De nem kevésbé gyötrelmes.
Rajtad múlik, János!

1. Szente Cs. János:
   2015. december 18. 18:42

   Köszönöm szépen mindenkinek a sok segitséget.
   Igazán nagyon megtisztelő egy kis embernek mint én ez a sok segitség.