2009. V. 9. szombat 16:21

Megint rendezni kell Istennel való kapcsolatomat. Bűnlajtstromot állítottam össze, hiszen ki-ki hagyással újra kell kezdeni a megtérést. A rendőrséggel kapcsolatosban megkérdeztem háziorvosom, de a plébános urat nem, hiszen néhanap elmentem misére, de nem gyóntam-áldoztam. Fej nélkül vágtam bele az ügyletekbe. Ne csodálkozzam, mi lett belőle. Isten így is büntethet. Ma egész nap a betegségemmel vagyok elfoglalva. A társtalansággal, a feljövő kitalációkkal. Kegyetlen érzés. Minden létformát elhasználtam, és maradtak a káros megszokások. Üresjáratok. Csak azért, hogy valamit… Érdemek, értelmek nélkül mentek el az évtizedek. Túl jól tartottál, Anyu, hogy önmagam lábán álljak. Apu, a szigoraidat nem tudtam feldolgozni. Mindig mást okolok. Hogy az igazság! Csak hogy az élet? Hagyom eltelni. Amit elővettem, szembesülni kell. Én az áldozásoknál Krisztus testét veszem magamhoz, és nem adok irgalmasságot tudatosan semmit. Az abszurditásom hülyeség. Mert megoldható lett volna. Hallottam egy nőtől: A sértett nem normális. Kérni kell vagy kapom ajándékba az igazságügyi elmeszakértői vizsgálatot? Még az éjjeliszekrényemben sem tudok rendet teremteni, akkor hogyan végezzek munkát-szolgálatot? Át sem tudom gondolni a verseim valódi értelmét, vagy félkészen rohannék legépelni. Edit az osztályon azt mondta: Önző vagyok. (Csak szertelenül adakozó!) Több igazság-arc van. Örültem unokahúgaimnak. Hogy kaptam nevelésükből. De csak a pénzem ment. Nőttek, kellett a pénz. Rám nem jut soha. Nagybátyjuk vagy, adnod kell. Különben rossz vagy. A saját keresetük meg nekik kell. Számtalan viszonzatlan gesztus. Aztán még beteg is vagy. Azt hittük, elfoglalod magad. Az idő szép, napsütéses, meleg is van, enyhe fuvallatok. És nem írtam verset. Holnap gyónni megyek, papírral, – s talán Szabolcs vagy Klári néni.
Hátracsavart kézzel visszavezet Gyuricza Pisti a Munkás u. 1/3-ba (emlék).

(Folytatjuk)