Jaj, a vekkertől való rettegés beépült csontjaimba, mint az X-sugár, csontjaimból pedig, mint a fluor, álmaimba illant. Mindjárt fel kell kelnem — gondoltam álmomban –, bár tudja a fene, hogy járok-e iskolába vagy sem. Elvégeztem a tizenkét osztályt, aztán álmomban az utolsó négy osztályt többször meg kellett ismételnem, de az — természetesen — nem számított felsőfokú tanulmánynak… Házak… egy egész városnegyed házainak perspektivikusan lejtő árnyait látom az aszfalton — magaslatokkal és az épületek közti hézagokkal –, s ez a szabálytalan fogazat az én tanulói és munkavállalói létem grafikonja volt. A magas épületek jelentették a koránkelést, az iskolába vagy munkahelyre menetelt, az épületek közötti hézagok az iskoláskor előtti, illetve érettségi utáni szabadfoglalkozású létem parttalan időbeosztását, a génjeimbe(n) kódolt hajnalozásokkal és déligalvásokkal. Aztán felébredtem és rádöbbentem, hogy nem csak az iskolások kelnek korán.

Budapest, 2015. XII. 17(-18).

____________________________________________________________________

(*) Mai álmom, idei utolsó munkanapom előtt.