2009. V. 11. Ferenc napja, – Szanatórium

Cilu szerinted felköszönt? Vagy unokahúgaim. Olvasom a naplóbejegyzéseket. Erika tegnap azt mondta, megbánta a kapcsolatot. Tehát: először szóval nem tagadta meg Szabolcs létét , másodjára, velem kapcsolatosan igen. Ennyi gonosztevés után mért jársz ide, az Almási u. 11-be? Aztán Cilu végül Erikát elfogadta. A maga szintjének megfelelőnek találta. Amikor Isti megvert, mint egy alvilági nő, csak megrótta (se!) Erikát. Nálunk ilyen nem volt. Hétfogásos ebédet abszolvált Erikának. Amikor megbetegedtem, sokszor, eljátszotta a gondoskodó nővért. És szerelmi ügyeimről tudott, tanácsot nem adott. Nem patrónus, kooperatív. Mással. Aki neki tetszik. Az öccse beteg. Pont. Tény! A családból mindenki elvállalt valamit, hogy a kórságod tőlem kaptad. Nagyanyám, apám, anyám. Nővérem? – nem emlékszem. Legutóbb Agostyánban az asztalnál: Pedig nem voltunk rossz testvérek – mondta. Ha meg neked más lenne a véleményed, akkor hát mégis csak te vagy a beteg, én dolgozom, gyerekeket nevelek. Az felelősség. Te még a saját életedet sem tudod megcsinálni. A keresztanyaság meg, a szertartás után, abból állt, hogy eszünk a Tavernában. Aztán semmi több. Dicső lovag, jó a söröd – Lacika. Ami a tulajdon a családból Agostyánban van, az ott ragad. Rákényszerülsz a festmények eladására, a 80.000 Ft-os számítógépért kapsz Irénke néni által 15.000-et, és hazudd azt az Erikának, ajándékba adtad. Szép karácsony, kis karácsony! Lelki didergés jön rám. Ami értelmezési szinten néma, iszonyú fájdalom a zsigerekben. Sajátos kislányerkölcs: Mi van, sajnálod, nem mered odaadni, önző vagy? Havas Adél apáca Szűz Mária szobra így került Erikához. És Cilu is ilyen. Undorító tulajdonság. Cilu megnézte apám fején a műtéti sebet. Niki nem bírta magában tartani. És undorodott az ágytól, ahol apám feküdt. Aztán odasózták nekem. Vittem Almásfüzitőre. És gyászoltam. Eszemet vették az érzések.

(Folytatjuk)