Mi­lyen volt Széche­nyi kézfogása?
Mióta az esze­met tu­dom, rendkívüli módon érde­kel­tek az ilye­nek. Ady hang­ja, Ca­mus il­la­ta, Van Gogh ne­vetése. Emlékszem, mennyi­re megörültem, mi­kor va­la­me­lyik ara­di vértanú naplójából meg­tud­tam, hogy a távcsöve tokjába pi­silt a fogságban.

Szíve­sen pipáztam vol­na Mikszáth­tal, kávéztam vol­na Gert­ru­de Ste­in-nál, hall­gat­tam vol­na Wil­de szi­porkáit, és it­tam vol­na Dosz­to­jevsz­kij­jel vagy Mu­szorg­szkij­jal.
Mi­lyen volt Zrínyi vagy Ca­ra­vag­gio dühe? Hogy ült az asz­talánál Di­ckens? Réz Pál el­meséli, hogy Déry a halálos ágyán József At­ti­la ki­csi kezét em­le­get­te.
Ho­gyan volt EM­BER a nagyság? Nem a tablón mon­da­tozó vagy a bőrkötésben díszelgő, ha­nem ÉPPEN Ő? Nem Mo­zart, aki satöbbi, ha­nem MAGA Mo­zart?
Egyet­len­egy eset­ben nem ju­tott eszem­be ez a kérdés, fel sem merült ben­nem, ma ébred­tem rá: Jézus esetében. Azt hi­szem, azért, mert ő annyi­ra em­ber AMÚGY IS, hogy nincs szükség erről ábrándoz­ni. Mint­ha már találkoz­tam vol­na vele.
Remélem, ha tény­leg találko­zom vele, fel fo­gom is­mer­ni.

Forrás: eirodalom.ro