Az eltérített járgány

Imreh Albert fotója

Egy reggel Berci bátyó arra ébredt, hogy félve féltett motoros járgánya eltűnt a ház mögötti színből! Erre mondják: volt, nincs!
A bátyó nehezen törődik bele a történtekbe. Csak úgy, minden feltűnés nélkül, valaki megléphet egy ormótlan, agyontákolt járművel, ami csak számára nélkülözhetetlen kincs?!
Ekkora pimaszságot!
Senki nem emlékszik gyanús éjjeli zajra. Este altatót vesz be, reggelig az álom karjaiban múlatja az időt.
Az ágyfogságra ítélt bátyó gondolatban lázasan továbbírja ezt a botcsinálta krimit. Talán teherautó vagy egy erőgép várta, valahol a közelben, az ismeretlen tetteseket, így aztán könnyen kereket oldhattak…
Tegyük fel, így történt, akkor a keresés mindennél reménytelenebb.
Különösen bosszantó, hogy bátyó az ágyából amúgy rálátott a nagy ablakra, az ablak pedig a főutcára, gyakorlatilag pedig semmi sem történhetett a faluban, aminek ő ne legyen szem- vagy fültanúja; most meg éppen a saját ügyében tehetetlen.
De a szomszédok se láttak semmit. A kihívott őrsparancsnok is hiába ült be a bátyó fotografáló székébe, és emelte meg többször is, sűrű egymásutánban a körtepálinkával színültig töltött poharat, mert még csak az első pohárnál tartott, amikor már jól tudta: az eset csak a megoldatlan ügyek terebélyes statisztikáját duzzasztja. Két beosztottja, egyetlen hivatali kerékpárral nem sokra mehet…
Teltek a kilátástalan napok, s Berci bátyóra mind mélyebb melankólia telepedett. Lassan-lassan az egész világra megorrolt, mondván: minden és mindenki összeesküdött ellene. Már a fotográfia se érdekelte, csak feküdt az ágyán és úgy érezte, nem érdemes élnie sem.
Ezidőtájt, egy falubeli cigány család gyermekei a közeli erdőben gombásztak. Egyikük avarral telt árokba tévedt, a száraz levelek között pedig, félig elfedve, ott hevert a beborult járgány. A purdék nem tudták eldönteni, mire is bukkantak, próbálták kitalálni, miként értékesíthetik ezt a motoros micsodát. Egyiküknek rémlett, hogy a járgánnyal nemrégiben a félszeg fényképészt látta ide-oda töfögni, mire a purdék versenyezni kezdtek, ki vigye meg hamarább a jó hírt a bátyónak. Végül a legkisebbik fogta magát, s amíg a többiek egyezkedtek, nosza elszaladt Berci bátyóékhoz s elújságolta, mit is találtak az erdőben. Volt benne annyi betyárbecsület, hogy testvérei érdemeit sem hallgatta el, a Gréte által a kezébe nyomott nagy karika birsalmasajton és a tábla csokoládén már közösen osztoztak.
A járgányt a szomszéd és a fia hozták haza, s Berci bátyó örömében lefényképezte őket a talált tárggyal együtt.
Arra, hogy a járgány miként került a Berci bátyó udvaráról a közeli erdőbe, azóta se derült fény, viszont Berci bátyó ettől kezdve jóval szigorúbban tartotta szemmel a járgányát. Nem is tűnt el többé, amíg a bátyó csak élt…

1. Demeter Mária:
   2015. december 28. 19:07

   Ezek a Berci bátyós „mesék ” olyan kedves történetek.Nagyon tetszenek.