Pillanatkép a XXII. századból

A szuperszonikus tengeralattjáró nesztelenül hasította az óceán vizét. Utasai gyönyörködve merültek a víz alatti táj szépségeibe, megbámulták a bíborszínű tengeri rózsákat, az ablakokon bekukkantó halakat, aztán nyugovóra tértek. Éjfél körül úszóhártyás, szigorú tekintetű vámőrök özönlöttek a hajóra.
– Kérjük, készítsék elő útleveleiket és a csomagjaikat!
Az utasok ásítva engedelmeskedtek. Némelyek kicsavarták a szemüket, karjukat. Semmi gond! Egyetlen szem sem bizonyult gyémántnak, senki sem dugott el kávét, heroint. Fél óra múlva tovább álmodhattak a tökéletes rendről, csalók és bürokraták nélküli boldog századukról. Álmukban többen kiúsztak a csendes delfinekhez, és kart uszonyba öltve sétálgattak az óceán popóján.
– Csodálatos! – bugyborékolták békés áhítattal, amikor újabb ellenőrök zörgettek reájuk.
– Na nem! – tátogott egy korallpiros pizsamában ágáló turista. Maguk, hogy úgy mondjam, jégre csaltak bennünket. Az ígérték, hogy gyorsan és kellemesen utazunk, mire minden fél órában kihorgásznak az ágyunkból.
– Szabad a jegyét?
– Szabad, viszont vegyék tudomásul, én, sőt, mindnyájan panaszt fogunk tenni. Elvégre mégiscsak példátlan, hogy a XXII. század derekán…
– Kinek fáj a dereka? – kacsázott közelebb fenyegetően egy halfejű tengerész, miközben szemeivel jobbra-balra döfködött.
– Nekem nem – hátrált ágyához ijedten a turista, és a paplan helyett tévedésből az ágy alá penderült.
– Na azért! Ezek szerint semmi probléma, ami persze nem csoda. Ezen a hajón, kérem, tökéletes a rend, nyugalom, biztonságuk szavatolt, és a panoráma is nagyszerű. Önökért fickándoznak a halak, hömpölyög az óceán…
Az utasok megszégyenülten hallgattak. Egyik-másik már-már bocsánatot is kért tőle, amikor maga a kapitány kezdett dörögni:
– Itt a Náthás Teknős parancsnoka sóderol. Sajnálattal közlöm, hogy apró műszaki hiba miatt rövid időre megszakítjuk utunkat. Az üzemzavar kiküszöbölése folyamatban van. Jó éjszakát és szép álmokat kívánok.
– Hát ez téboly! – eszmélt föl egy kajla fülű férfiú. – Ha tudom, mi vár ránk, inkább hajóhintára csücsülök.
– Adják vissza a pénzünket! – mászott elő a pizsamás turista, s miután az ügyeletes robot hallgatott, valamennyien fölkapták a vizet.
– De uraim! – törölgette homlokát a főmérnök. – Biztosítom önöket, tíz percen belül indulunk.
– Csalók!
– Bürokraták!
– Pancserek! – háborgott a Náthás Teknős a robotoktól az emberig.
Aztán eltelt a tíz perc, utána húsz, harminc anélkül, hogy felbúgtak volna a motorok. Erre mindenki elnémult, s azontúl már csak a percmutatókat figyelték.
Két óra múlva rájöttek, miszerint maga a kapitány üzemzavaros, amennyiben szegénynek hiányzik egy kereke. Csakhogy ettől a defekt defekt maradt, akár egy Demoklész-kard, amelyik bármikor a nyakukra eshet, és akkor örökre meggyógyítja még a teknősük nátháját is.
– Nem baj, megoldjuk – találta fel magát ekkor a főmérnök, azzal áldozatkészen nyúlt kopasz tarkójához.
Ugyanis neki már több volt egy keréknél.
– Hurrá!
A motorok csakhamar ismét zümmögni kezdtek.
– Kellemes pihenést! – mosolygott át fülkéjéből kedvesen a parancsnok. – Aludják ki jól magukat, mert reggel három revizor érkezik.