Székely Szabó Zoltán: TUTUKA avagy Az utolsó Szabó (47.)
(Napló) Mostanában sok szabad időm van, pihenek, rendszeresen tornászom, kirándulok, alig iszom, és 8 napig egy cigarettát se szívtam el.
Sokkal jobban érzem magam, mint a télen.
És meddig? Két hét múlva panaszolom magamnak:
(Napló) Hihetetlenül rossz állapotban vagyok. Egész nap csak arra koncentrálok, hogy el ne essem. Rettenetesen szédülök, fizikai erőnlétem semmi, és megnevezhetetlen, furcsa idegállapotban vagyok. Kezd elfogyni a türelmem. Minden napom kín. A szerepeim, amiket nagyon szeretek – kín; a szórakozás – kín; a pihenés – kín; az olvasás – kín.
Aznap kintornás voltam, A gyufaárus kislány ment.
És jöttek a veszprémiek. Tehát a két társulat között 1-1 lett az állás.
A Szekuritáté követte a példát: minden tíz méteren állt 1-1 pribék.
A veszprémiek hazamentek, nekünk hagyták a szekusokat és a nyarat. Nosza, mit kezdjünk az utóbbival? Lalóékkal rándulgattunk ki erre-arra, sátoroztunk a Rétyi Nyírben, Marosfőn nagy nyugalomban. Az Ojtozi-szoros egy gyanútlan domborulatáról viszont leszalasztott a román hadsereg. Mert rájuk tüzeltünk. Kiderítettem: nagynemzeti honvéd fegyver- és lőszerraktár nyilván hadititkos púpján sütöttük a kisebbségi szalonnát. Így aztán alapos tanácskozás után a lapos nyaralás mellett döntöttünk. Sötét éjszaka hajtottam a Feketeügytől a Fekete-tengerig. S hogy a víziszonyos, de iszonyatosan kíváncsi édesanyám is lásson végre csodát, megajándékoztam homoki sátorozással – a nudistastrandon. Szegénykém jobban viselte a szemszúró látványt, mint a tűző napot fürdőruhás sátorárnyékban, pedig mi messzire elpucoltunk pucérkodni. A harmadik este hűvösében már lázasan könyörgött, mentsem vissza az ég normálisabb hajlatába, ahol ehhez képest őszies a nyár.
Azon az őszön loptam magam vissza a futballvilágba. Ahol értem, lábteniszeztem, a színház udvarán működő író- és kasszagépjavító műhely kispályás csapatának a csodacsatára lettem. A színész sportoljon! nagyképű jelszóval képtelen vállalkozásba fogtam: megalapítottam a Rivalda nevű gárdát és beneveztem vele a városi Kisz-kupa kispályás bajnokságába. Az elnökünk a szakszervezeti elnök volt, az edzőnk Botka Laci, a csapatkapitányunk az ügyelő, a tanácsadónk a parókamester.
Az öreg hajász korábban falusi mérkőzéseken bíráskodott. Híres volt rettenetes szigoráról. Az egyik meccs végefelé kifakadt a középcsatár:
– János bácsi, ha maga állandóan lefúj mindent, mikor rúgunk gólt?
– Majd az edzésen, fiam.
Egy idő után a sok turné, kiszállás miatt természetesen nem tudtuk betartani a menetrendet, fel kellett adnunk a bajnoki babérba vetett hitünket. Végtelenül sajnáltam. Hiába, na, Tutukának 29 éves korára sem nőtt be a lábfejelágya.
Pedig még anyám sem mondhatta volna, hogy Szentgyörgyön rossz társaságba keveredtem. Sajnos a megyei lap legendás csapatát már nem találtam egyben, a rendszeres vendéglői szócsatákban nem kibicelhettem, lekéstem az extravágáns idegsebész Simó Ferkó úr holdudvarát, de azért a rendkívül tájékozott, művelt sebész Darkó Zsiga és belgyógyász Koczka Buci bácsi, Czegő Zoli, Farkas Árpi, Magyari Laji, Gajzágó Marci, az újságírók, szerkesztők idejekorán a barátságukba koccintottak, Sylvesterrel, néhány kollegával gyakran, Kiss Attilával menetrendszerűen fröccsöztem magamba a színpad örökérvényű törvényeit, a színház mindennapi gondjait – olykor éjszakába nyúlóan.
Az Éjszaka az országúton c. darabbal nyitották a harmadik évadomat. Sötét ügy – sötét előadás. Constantin Codrescu vendégrendezte, hozta magával a dekoratív feleségét, de sajnos nem díszítőelemnek, hanem dísztelen főszereplőnek. Még jó, hogy legalább magyar volt.
Codrescu… a szeg már a zsákban sunyizott, de csak évek múltán bújt ki.
Kivételesen örvendtem, hogy csupán statisztáltam az éjszakai jelenetben, ráadásul nem is látszottam a lakodalmi menetben. A plakát azért előkelő helyen hirdette a nevemet a vőlegény apjaként. Szegény anyósom napokig került, amíg végre szóba került, hogy nem látott az előadásban. Megnyugtattam: jól látott, hogy nem látott.
Aztán hosszú, nekem végtelennek tűnő ideig nem is tűntem fel új előadásban. Az őszi szerepet elfújta a szél, a télit belepte a hó. A naplóm hónapok hosszát lényegtelenkedik.
(Napló-csokor) Kultúrfelelős vagyok a Traktoriskolában.
– Ó, mélyenszántó kultúrélet…
A Traktoriskolában Caragiale Névnapi látogatás c. jelenetét próbálom.
– Próbálom teljes bevetéssel bevetni a parlag fejeket.
… készülünk egy ünnepi műsorral december 1. tiszteletére a Kultúrházban más csoportokkal együtt. Címe: Unit¸i pe veci sub tricolor (tulajdonképpen: Örökre együtt a trikolór alatt).
– Erre mondtuk: a törökök nem ünnepeltették velünk a Mohácsi vészt. No meg dec. 1. az AIDS világnapja. Meglátszik, minek a jegyében egyesültünk.
Ennek az évnek kevés reménnyel nézek elébe. A nagyobb baj az, hogy nem csak én akadtam el, hanem – véleményem szerint – az egész színház. (…) Állandóan nem azzal foglalkozunk, ami a legfontosabb.
– Tutuka, a Pártnak az a legfontosabb, hogy mi ne azzal foglalkozzunk, ami nekünk a legfontosabb.
A 2-es Líceumban Sombori Sándor Ágnes c. darabját rendezem. A Traktoriskolában Magyari Lajos Csoma Sándor naplója c. poémáját tanítom be.
Nagyon rossz hangulatban vagyok. Néhány napja újra gyötör az idegbajom. (…) Fogy a türelmem, kezd romlani a hangulat körülöttem.
Március 12-én bevonultam a Vigyorgóba. Fő cél: a katonai felmentéshez szükséges iratok megszerzése. De egyébként is jól jött.
– Nem vitás! A sárga cédulát is ki akartam húzni, hogy fedezze a szájjártatásomat, de Edit piros lapot mutatott, mondván, úgy nem választanak el, s ha tényleg meghülyülök, ő nem lesz bolond a sírig kihúzni velem. (Szegénykém kihúzta.)
Nagyon elakadtam. Már egy éve nem kaptam szerepet. Attilát meglehetősen kigolyózták, más pedig – úgy látszik – nem is tud a létezésemről.
A helyzet ura a cenzúra volt. Kiváló káderekkel. A megyei kultúrelnöknő például olyan sokoldalúan fejlett volt, mint maga a szocializmus. A művelődési élet után az egészségügyet vezette, majd a rendszerváltást követően hangadó lett az unitárius egyháznál. Fenntartás nélküli hívei támadtak ott is, mondják, az önkiszolgáló üzletben még egy üveg konyak is hozzá szegődött fizetségmentesen. (Ó, szerintem csak a vizionált ellenségei rosszindulatúskodják róla…) A bemutatót engedélyező bizottság másik tagja a Párt nélkül csak mellényszabóságig vitte, zakót nem bíztak rá.
(Napló) Az állapotok már-már tarthatatlanok. Az évad legjobb előadását, Az alapítványt sűrgösen eltemettük, a vezetőség fiktívvé vált, a bemutató kevés, minden évad végére sűrűsödik.
Ebből a hullámvölgyből a Hullámzó vőlegény sem tudott partra dobni. Röpke jelenetem hamar elrepült, mehettem vissza az öltözőbe kártyázni. Sőt! A nagyváradi előadásunkon ki is maradtam.
Király Jóska bácsi öreg Czirmosként indít. Hosszaszan egyedül van a színen, rakosgat, zsörtölődik, monologizál… és egyszercsak kecc, nincs tovább. Már az utolsó sorban is hallani a súgót, ő szó nélkül tesz-vesz tovább, majd komótosan előre sétál, széttárja a karját a közönségnek:
– Na, idáig eljutottunk.
Fordul kettőt-hármat és újra szövegre kapcsol, de vagy húsz oldallal későbbire. Nincs visszaút, csak nekem az öltözőbe.
Jóska bácsi több Tamási-szerepet játszott, ezen az áron okos beavatottnak tekintette magát.
Csíkszentmihályi előadásunk után a kultúrigazgató rövid köszönő beszéddel kedveskedett nekünk:
– … mert ebben a faluban bicskázták meg az ördögöt Tamási Áron Ördögváltozás Csíkban című novellája szerint.
– Ördögváltás! – szólt közbe Jóska bácsi.
– Bocsánat, művész úr, de ördögváltozás…
– Ördögváltás! És kész!
Jóska bácsi egyéni Tamási-műsorának Tüzet vegyenek! volt a címe. Megy be az öreg kazánfűtő, olvassa a próbatáblát, nem hisz a szemének. „Há el lehet itt igazodni? Eszik meg az életemet, hogy spórolni kell, nem szabad begyújtani, most meg azt írják ide, hogy tüzet tegyenek. Ki tud itt igazságot tenni?” Morogva elcsoszogott és jól bedurrantott.
Ilona, a Jóska bácsi színésznő felesége is nagyothalló volt. A Jó estét nyár, jó estét szerelem előadásán zsúfolt ház volt, ezért távol ültek egymástól. Adott pillanatban a főszereplő azt mondja: nyazsgem. A nézőtéren Ilona szinte kiáltva:
– Jóska, mit mondott Péter?
– Nyazsgem.
– Az mit jelent, Jóska?
– Nyald ki a seggem!
– Szégyellje magát, vén disznó!
A Jóestét nyárban még akkor sem barnultam volna le, ha netán zenekális volnék, lévén, hogy Másikrendezőnél napfogyatkozásom volt. Így ki kellett várnom a tavaszi Hadgyakorlatot.
(Folytatjuk)
Pusztai Péter rajza