Talán csak ötven év múlva – akár a Bagdadban elrabolt román újságírók esetében –, talán soha nem tudjuk meg az igazságot Traian Băsescu pofonjairól. Persze az is igaz, hogy bár fontos, ám mégsem az a leglényegesebb, hogy valóban elcsattantak-e ezek a pofonok egy kisgyermek illetve (legutóbb) egy ügyvéd arcán. A baj az, hogy a történet mindkét esetben hihető: igen, elképzelhető Traian Băsescuról az, hogy meglegyint valakit.

Mindezt ráadásul maga az államfő tette hihetővé, eddigi viselkedésével. Ki nem látta volna a gyakorta vendéglőző Traian Băsescut cigánytáncot ropni, hajnalig italozni Gigi Becalival, néhány fröccs után volánhoz ülni, pezsgőt üvegből inni, majd a félig telt palackot az ünneplő tömeg közé hajítani. Tudott dolog, hogy az ország sorsát jó ideig vendélői asztalnál intézte párthíveivel, és feltehetően sokan emlékeznek még régebbi, kérkedő vallomására, miszerint naponta egy üveg whiskyt fogyaszt. Egy ilyen embertől pedig minden kitelhet – vélheti, joggal, bárki.

A pofozkodás – még ha nem is történt meg – Traian Băsescu „előélete” miatt is hihető. Volt tengerésztársai mesélik az egykori hajóskapitányról, hogy ha netán a hajófelvonó meghibásodott, matrózok hátán vitette fel magát a felsőbb fedélzetre.

A tettlegességig fajuló ingerültség Traian Băsescu esetében azért is elképzelhető, mivel első mandátumának „népfürdőzései” után most a végletekig idegesítheti az irányában is megnyilvánuló ellenségesség. Legutóbb tengerészmúltja szeretett kikötővárosában, Konstancában fütyülték ki, méghozzá éppen a tengerészet napján. Most pedig egy ügyvédecske olvasott be neki.

Traian Băsescu kifinomult ösztönökkel rendelkező politikus és emberként sem ostoba. Felméri annak veszélyét, hogy – szándékával ellentétben – nem a „román nép legszeretettebb fiaként” fog bevonulni az ország történetébe. Pontosan tudja, hogy tehetetlen a jelenlegi gazdasági-pénzügyi válsággal szemben, és azzal is tisztában van, ami számára a nagyobb bajt jelenti: hogy ezt egyre többen kezdik felismerni.

Az államfő korábbi kudarcait mindig az ellenséges környezettel – a vele szemben álló fővárosi főtanáccsal, a háromszázhuszonkettők által uralt parlamenttel, a vesztére törő nemzeti liberális miniszterelnökkel, az államfőt lejáratni igyekvő kormánnyal – magyarázta. Most a jogállam valamennyi fontos intézményét a kezében tartja, a siker azonban mégis várat magára, amiért nyilván elsősorban ő okolható.

A hétvégi, neptuni, éjféli vendéglői incidens tényét az államfői hivatal sem cáfolta, csupán „a fizikai érintkezés”, magyarán a backhandből lekent pofon vádját tagadta. Így még mindig igaz lehet az, hogy a „szemtelenkedő” ügyvédet egyszerűen lemarházta. Mintha csak elődjétől, Ion Iliescutól tanult volna, aki egy nyakánál fogva megrázott újságírót titulált állatnak.

A közös gesztusok könnyen közös sorshoz vezethetnek. És – stílusosan – pofonegyszerű: ettől tart leginkább Traian Băsescu.

1. Keszthelyi György:
   2010. október 3. 14:03

   EZT vártam már valakitől! Mert én csak nyomdafestéket (vagy PC karaktert) nem tűrő szavakkal tudnék írni erről az …emberről?