Adassék Kálvin János úrnak, a reformáció nagymesterének kezébe !

Nagytiszteletű barátom !

Azt hiszem, utolszor írok neked, abbéli őszinte reménységemben, hogy elvakult igyekezetedet sikerül megzaboláznom, mielőtt még vesztedbe rohannál. Nem a libertinusoktól vagy a szakadároktól féltelek, ó egyetlen barátom, hanem saját túlzásaidtól, mellyekkel leszaggatod a menyecskék szoknyái alól kifityegő csipkét, bebörtönözöd a részegen káromkodó susztert és megbotoztatod a reggeli imáról elkésett diákot. Mert nem lehet az egy igaz isten tiszteletéből kényszerhitet kovácsolni, mint bilincset az emberek csuklójára és nincs értelme még Babilonnál is kegyetlenebb Új Jeruzsálemet alapítani sem Genfben, sem másutt, szerte a világon. Nem a pápistákat üldözöd ki ezáltal a templomokból s nem Michelangelo mester szárnyas oltáraiban teszel kárt, hanem az általad kikiáltott szabad választási jogban, a mindentől független emberi gondolatra vetsz béklyót, még mielőtt legkisebb csírája is kipattanhatna a koponyákban. Azt mondod istenkáromlás a Restitutio, egy elfajzott antitrinitárius lázálmának zagyva kivetülése. Hát csalatkozol kedves barátom, vagy csak az irigység beszél belőled. Félsz, hogy az a Szervét Mihály, aki a közös diákszoba siralmas falai között megosztotta veled egyfalat kenyerét, most dícsőséged, újdonsült prófétaságod róvására szeretné magát kárpótolni.
Hát csak allíttasd fel az akasztófáidat, gyújts alá máglyáidnak, ha te így akarsz érvényt szerezni kereszten kimúlt Urunk tanításainak. Én itt pontot teszek levelemnek s egyszersmint tizenhét éves barátságunknak is. Nem kívánok új gúnyába, átfestett álarcok mögé bújt inkvizitorokkal vitázni, hiszen az én sorsom már úgyis megpecsételődött. De a tiéd János, az általad meggyalázott, százszor is elárult Krisztus kezében van.

Legyen kegyes hozzád !

Michael Servet Villanorus