Egy gondolat

Ki itt a szervező, kérdezte az öregember. Műanyag szatyrát lóbálva járt-kelt a fehéregyházi forgatagban, keresett valakit, aki felírja.
A szervezőt Gábos Dezsőnek hívják, mondtam. Az a tanító bácsi ott, az emelvényen. Éppen a mikrofont igazítja a szájához.
S hát hogy lehetne béjelentkezni?, kérdezte az öreg. Kicsit értetlenül nézhettem rá, azonnal megmagyarázta: Szavalni szeretnék.
Szavalni? Azt lehet, mondtam tétován. Mit szeretne elszavalni az ünnepélyen?
Azt, hogy Egy gondolat bánt engemet, válaszolta. Arcát Plugor Sándor tudná megrajzolni, ha élne. Az öregek arcán aláfoly az idő. Ezt Kányádi Sándor írta Kós Károlyról. Az öregről ők jutnak eszembe.
Az Egy gondolatot diákok szavalják, világosítottam fel. Egyik lány magyarul, a másik románul. Most így van, máskor színészt hívtak, mindig ez a vers indítja az emlékezést.
Az öreg elgondolkozott. Szóval akkor nem lehet.
De. Lehet. Csakhogy nem most, hanem a hivatalos részt követôen. Azt a felét úgy hívják, hogy népünnepély.
Elvegyültünk, később ismét találkoztunk. Harmadmagával járkált a múzeumkertben. Mindeniknél cekker, gondolom, elemózsiával. Bemutatkoztunk. Benedek József 81 éves nagybaconi lakos mondana Petőfit. Huszonkét évesen került fogságba. Később erdőkitermelésen dolgozott. Az Egy gondolat bánt engemet című költeményt otthon, március 15-én, kétszer is előadta. Ezt tudja a legszebben. Társai: Konsza András, Bardocz László és Boda Károly. Mind szépkorúak.
Lejárt az ünnepség, megvoltak a szónoklatok, gyorsan széledt a nép. Nem tudom, volt-e „népünnepély”, mint régente, mikor még szabadtéri színpad állt a turulmadártól balra. Mi is siettünk, le kell hadarni az „eseményt”, nincs vasárnapunk, hétfőn is lap a lap. Zümmög a motor, reszkető hang suttog fülembe: „Ne ily halált adj, Istenem, ne ily halált adj énnekem!”
A második ily-t épp olyan erős nyomatékkal mondja, mint valamikor a hetvenes években Banner Zoltán. Kocsi előz, szemből is rohan egy. Belénk.
Tibor az utolsó pillanatban elkapja a volánt; sem sánc, sem ütközés.
Tényleg, ilyet azért ne. Istenem. Megúsztuk. Mintha mi sem történt volna, suhanunk tovább.

Alias: Damján B. Sándor

Népújság, 2002. aug. 3., szombat