Faludy György: Exodus

Vagy ötvenen lehettünk, tán még
többen. Hegykőnél jöttünk át,
s az öregek miatt oly lassan,
mint hogyha csak az éjszakát

akartuk volna megkerülni.
Szemerkélt. Balról könnyű köd.
Jobbkéz felől, a csapás mellett
magasra hányt, vizes rögök,

akárcsak egy frissen kiásott
tömegsírnál. Zsuzsa kezét
fogtam. Négyszáz forintot hoztunk
magunkkal, meg két fogkefét.

Így mentünk északnak. Mögöttünk
nagymessziről géppuska szólt,
aztán zöld rakéta jelezte:
szabad az út. Olyik dúdolt,

más felsóhajtott, hogy hazáját
cipőtalpán nem viszi el,
más meg, hogy szabad költözési
jogát senki nem veszi el;

mi hallgattunk. Két térdkalácsom
alatt ólom és mintha csak
előre görbedő tarkómon
cipeltem volna magamat.

Ne félj! Ma jeges még az emlék.
Idővel egyre édesebb.
És forróbb. Ez a határárok.
Ugorj! Az ugrás végleges.

Ugorj! A fájdalom veled jön,
sosem szabad elmúlnia.
Mint zseblámpa, melyet letettek:
világol túlnan Ausztria.

Forrás: Faludy György: Versek. Magyar Világ Kiadó, Budapest, 1995 / DIA

 

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ