Mit nem ivott nagyapám?

Valamennyi bodoki Fodor Sándor közül (dédnagyapámmal kezdődően a családban minden elsőszülött fiút Sándornak kereszteltek) nagyapám volt a legmulatósabb természetű. Ennek köszönhette, hogy ő maradt a legfiatalabb is közöttünk – immár mindörökre. Harmincéves lehetett, amikor – két hónappal édesapám születése előtt, 1896 májusában – megevett egy borospoharat. A Schiefer Berg alatti kisvárosban akkoriban még nem végeztek vakbélműtétet.
Édesapám, aki már félárván született – csak fényképről ismerte édesapját. Tizennyolc évesen – 1914-ben – bevonult katonának, és hét év múlva hazakerült orosz fogságból. Szülővárosában, az adóhivatalnál alkalmazták. Tanítónő nagyanyám nem vezetett háztartást: édesapám vendéglőben étkezett.
Egyik alkalommal, amint belép az étterembe, nagy örömmel üdvözli őt és hívja asztalához nagyapám egyik hajdani barátja, egykori mulató pajtása.
– No, Sándorka, hát megjöttél?! Ezt megünnepeljük! Kezdjük mindjárt egy jó snapsszal, mit szólsz hozzá?
– Köszönöm, nem iszom snapszot.
– Nem-e? – hökkent meg az atyai barát. – No, mert apád ivutt. Akkor talán bort iszol?
– Köszönöm, bort sem iszom.
– Nocsak. Mert apád azt is ivutt. Akkor sört!
– Köszönöm, sört sem iszom.
– Ejha. Apád bezzeg ivutt. Hát akkor te mit iszol?
– Ásványvizet, ha szabad.
– No, mert apád azt nem ivutt.

Szerkeszti: Bölöni Domokos