Aztán már senkivel

Egy ideig még látjuk a világot, aztán már.
Évekkel ezelőtt nem is volt olyan kicsi, nem is volt kicsi az az ember.
Kissé hajlott volt, de nem annyira.
Kissé ferde a teste, de nem kimondottam.
Kissé kacsázva járt, de nem tűnt fel a járókelőknek. Nem utána fordultak meg, ha a Hosszú utca elején feltűnt, szinte a semmiből.
Én viszont tudom, honnan.
Azt is, hová.
Jött az újságtól, ahová naponta beviszi a legfrissebb sporteredményeket. Külön féllapra minden mérkőzést, pontos értékelővel, gyakran, rendszerint: fotóval.
Átveszi a kisasszony, néha megköszöni, de inkább nem. A kicsi ember elköszön, behúzza sportosnak gondolt sapkáját a szemébe, és leereszkedik a lépcsőn. Nem könnyű, csak az elején volt az, mindinkább a korlát segítségére szorul. Felfelé pláne, de lejtőre sem hajlik jól a térde.
Másnap megjelennek az eredmények az újságban, néha két betű jelzi alul a szerzőséget, de azok nem az ő nevét mutatják. Ő csak a beszállító, nincs neve.
A nagy takarék mellett félkoszos cukrászda, szövetkezeti. Minden olcsóbb, néha töltenek egy kis rumot a kávéba.
Máskor semmit, mert inspekció van. Kontrol fináncsiár. (Preventív, persze.)
Ó, csaknem naponta látom a kicsi embert. Annyira, hogy nemcsak a kávézóban, már az utcán is köszöntjük egymást.
Néma meghajlással. Szót nem váltunk, mert minek. Kölcsön kérni komától szokás.
Mind mélyebben hajol a járda fölé a kicsi ember. Sosem láttam, hogy valamit is talált volna. Én találtam egyszer egy százast, de fénymásoltnak bizonyult.
Tavaly decemberben, karácsony előnapján, a meghajláshoz mellékeltem egy mondatot. Áldott ünnepet!
A kicsi ember orrát alig ötven centiméter választotta el a járdától, mégsem használt botot. Mintha kissé kiegyenesedett volna.
Mégse.
Próbálta, hiába. Nem ismert meg.
Sărbători fericite! Kiáltotta tettetett vidámsággal.
Az új esztendőben már keveset járok, pedig most kellene a legtöbbet sétálnom. Valahogy elment a kedvem a tekergéstől.
Korábban jókat csavarogtam. De most.
Szerre dőlnek ki mellőlem, akikkel szót tudtam érteni.
De holnap ismét kilépek. Megígértem valakinek, hogy elbeszélgetünk.
Félek. Attól tartok, hogy a kicsi ember már nem jön szembe.
És később aztán már én sem.
Senkivel.

Bölöni Domokos