Itókfalva gyönyörű helyen van, a Bükk és a Cserhát közötti völgyben. Megreked benne a kánikulai meleg, de a téli elborzasztó fagy is. Földje szereti a tököt, a cukkinit, a málna és a szeder magától burjánzik. A sárga és fehérrépa azonban vagy kikel, vagy sem. Elég agyagos föld. Ha eső esik, néha utána napokig nem lehet rámenni a földre, mert csak csúszkál rajta az ember. De, ha kiszárad, akkor kemény, repedezett kéreg keletkezik rajta. Kevés itókfalvi ember műveli a kertjét. Sajnos halnak ki szorgalmasan az emberek. A férfiak májzsugorban és rákban, de az a néhány nyolcvanat is betöltött anyóka, aki reggeltől estig szorgalmasan molyol a kertjében, eltekintve a mozgássszervi fájdalmaiktól, vidáman dudorászik, pláne akkor, ha az unokákat várja és van benne már néhány feles. Az idei nyár a borzasztó jövő képét festi előre. A pálinka már rég elfogyott. Mármint az a pálinka, amit a tavalyi szilvából főztek. Az idén azonban egyáltalán nem terem szilva. Zoli szomszédom, aki a helyi itókfalvi Művelődési és Alternatív Szabadidőközpont vezetője, csak hümmög. Zoli már kétszer volt lekötelezve, ami azt jelenti, hogy fia kétszer vágta le az öngyilkosságra készülő apját a kötélről. Zoli sok mindent tud, csak arra nem tud válaszolni, hogy ezek után a csacska kísérletek után miért nem került pszichiátriára. Zoli még cukorból és vízből is tud mézet csinálni, ez biztos, hogy a furfangos palócok hagyatéka. Kifaggattam erről, s azt mondta, hogy gyermekláncfű virágot főzött bele attól lett olyan barna, és méz ízű. Igaza volt, megkóstoltam és nem tudtam volna megkülönböztetni az igazi mézből. Itókfalván sok a som és a naspolya, de szinte hiányzik teljesen a cseresznye és a meggy. A furfangos itókfalviak azonban mindenből italt kreálnak. Időrendben az első a ribizli, már, mint érési sorrendben. Így az itókfalviak megitták a ribizlibort és rágyúrtak a bodzaborra. Ehhez kell a varázslatos illatú, nagy tányérú bodza virága, cukor, víz, és egy palack jó minőségű sör. A receptet Zoli találta meg meghalt édesanyja szakácskönyvei valamelyikében. Addig, addig itták a ribizlibort, míg a bodza el nem virágzott, s ennek lőttek. Következett volna az akácbor, de a józanabbjai közbeszóltak, hogy az már korábban elvirágzott, mint a bodza. Nyilván a hársfa kerül sorra, de abból meg kevés van a faluban, s recept sincs hozzá. Bajban van az egyszerű itókfalvi ember. Miből igyon? Kénytelenek tehát a közmunkások boltból venni a kétliteres kannásbort, a legszörnyűbb lőrét, amit műtrágyából és szalmából készült. Tipikus antikapitalista bor: tőkét ugyanis nem látott. Én meginni nehezen bírom, mert égeti a nyelőcsövemet, és gyomorsavat csinál, mert utána napokig ég tőle a gyomrom. Ezért Bourban Douglas módszerét választom, péntekenként elmegyek a volt kocsmároshoz, Mikihez, feltankolok néhány sört és doszta.
A kertben terem a málna és terjeszkedik. Néhány kis paradicsom is megjelent már a zömökebb palántákon. Virágzik a borsó és a zöldbab. Kinőtt a répa (nemsokára már egyelni kellene) és kis tökök is meglapulnak, növekedve a tök nagy levelei alatt. A mángold is szépen tartja magát. A zöldbab nagyját és a zöldborsót, mely kis híján túlérett Olga a hét végén már leszedte. Szereztem egy kis diófát, mely akkora diókat termett, mint egy kisebb mandarin. Olgának útjában állt, megpróbálta átültetni és a ház mögött helyezte el, de szerintem már nincs életben. Van két másik diófa a kertben, felváltva teremnek. Az egyik évben a kisebbik, aztán a másik évben a nagyobbik. Kacsoltam szőlőt is műár, hogy az erő a fürtökbe menjen, ne arra használja a szőlő az erejét, hogy össze-vissza fusson.
Minden elvirágzóban van. A felszedett zöldborsó helyére zöldbab kerül. Zoliék közben, ahogy a nyitott kertből hangzó oral historyt hallgatom, közösen írják a „Hogyan legyünk hülyévé?” hézagpótló remekművet.