Gömbölyű

(Újságos emlék)

Jó az, ha időnként beszólnak. Akkor is jó, ha rosszat szólnak. Magát megnevezni nem óhajtó úr azt kérdi: ki volt az a barom, aki megint megbolondította az adófizetőket? Na ki? Háromból eltalálhatja. (Nem találja el, lecsapja a kagylót.) Éles fejhang süvíti: miért írtuk el Arany Jánost? Merthogy a balladában így áll: Sürgő csoport, / Száz szolga hord, / Hogy nézni is tereh. Miért írtunk tehert? Ja. Jut eszembe: a nemzetközi hírű filmalkotó, Jankovics Marcell is hasonlóképpen járt, egy hat évvel ezelőtti interjújában említi, hogy a közelmúltban emlékező cikket írt azonos nevű nagyapja, dr. Jankovics Marcell születésének 120. évfordulója alkalmából. S azt írta, hogy a nagypapa világpolgár volt. A szedő pedig mit szedett ki. Hogy dr. Jankovics Marcell világproletár volt…
Tudom, mi ennek a neve. Egy irodalmár pontosan megfogalmazta: a textológiában szokásos lélektani törvénynek megfelelően igazították ki Arany Jánost – és tehát a neves filmrendezőt is. Az okoskodó szedő vagy beíró vagy a túlbuzgó korrektor a számára ismeretlen, s épp ezért „gyanús” ritka vagy régi szót közönségesre, szokványosra „javítja”. (Nem is beszélve arról, amikor botcsinálta „szerkesztők” talpalnak bele a kéziratba.) Egyébként a kedves olvasó tévedett, nem a mi lapunkban olvasta A walesi bárdokból vett idézetet. (Láttuk már azt is „kijavítva”, így: A welszi bárdok. További javallat: A walesi taglók.)
Olvastam már baksist a bakfis helyett, és a szép olasz elemosina szót (könyöradományt, alamizsnát jelent) kijavították elemózsiára – holott csak arról volt szó, hogy egy olasz költőnő a baksist elemosinának mondja, megerősítve abbeli vélekedésünket, hogy az arab-török szó eredeti jelentése nem borravaló. (Merthogy a muzulmánok nem isznak.) Elemózsiánk eredetét pedig találják ki önök.
Reszketeg hang: mégis, miért titkoljuk el az összmagyarság létszámát? Na, ha kéznél volna hirtelen Szőcs Géza. Kifüggesztem a falra: „Hány magyar élt e földön? / Az hány száz millió? / És hány fog még születni? / Az mennyi milliárd?”
Borízű bariton: maguk miért nem mondják meg az igazat? Azelőtt is hazudtak, most is hazudnak. (Ömlik a szöveg, megy az impulzus. Hét és fél perc múlva kifullad.) Hja, uram, adom a bölcset; igazat mondani könnyű. Elhitetni nehéz. És lecsapom, pereg a kagylóról a vakolat.
Pedig magas a cukrom. Moldovával mondom: ne lássam élve az adóellenőrt, vakon vezessenek a Nemzeti Bank péncélszekrényéhez, zebracsíkos pizsamában fetrengjek az ortopéd klinika elfekvő osztályán, lakjak 12 szobás magánzárkában a Somostetőn, ha bár egy kicsit is kamelom a szitut.
Beszól a havadi polgármester, hogy köszöni.
Na végre.
Kilyén Attilának a cikket.
Van ám itten fidbekk.
És akkor még egy. Somodiné mondja, nem is nekem, hogy náluk gömbölyű volt a járda. Köszöni a közbenjárást. Ő ugyan nem szólt senkinek, de kijavították. Sokan estek el rajta ugyanis.
Hátradőlök derékegyengető székemen.
Istenem. Nem élünk hiába.

(2001)

Bölöni Domokos