Csoda

Imreh Albert fotója

A negyedik szomszédban unoka született. Vagyis hát nem ott, csupán az ott lakó idős házaspár lett újra mámi és táti.
Egyik vasárnap délelőtt Berci bátyót szíves vendégnek hívták, fotografáló masinájával együtt. Bátyó értett a szóból, át is szekerezett-motorozott időben. A portán akkor már, a kiskertben álló asztalra terített pokrócon, hófehér pólyában ott hasalt a kisunoka, a felnőtt csodálat gyűrűjében.
Mikor aztán Berci bátyónak sikerült mindent beállítania (amit be kellett állítani, de ezt ő jobban tudja nálunk, ezért ráhagyom), a kisunoka, aki addig gyámoltalanul, hason fekve, ide-oda járó szemekkel figyelte maga körül a felnőtt sürgölődést, hirtelen, parázson szalonnahéj gyanánt felpöndörödött és a mutatványon maga is meglepődve, gyengécske nyakával egy pillanatra levegőbe emelte a fejét.
A közönség – szülők, nagyszülők – nem hitt a szemének. Álmélkodás, kacagás, térdcsapkodás, brávózás és újrázás hangzott fel, a csoda pedig csak egy pillanatig vagy még addig sem tartott: a fejecske visszahullott a pólyapárnára, a kis lény nyöszörögni, majd sírni kezdett,..
Valakinek akkor úgy tűnt (tán éppen a papának): ez a pillanat mintha emlékeztetne egy száz valahány évvel korábbira, amikor is Petőfi Sándor koszorús költőnk megpillantotta két hetes Zoltán fiát, amint az a szeme láttára, csodálatos módon ülő helyzetbe tornázta föl magát. A költő ekként szólt erről naplójában:
” Első bravourja az volt a fiamnak, hogy két hetes korában fölült az ágyán. E testgyakorlat annyira megtetszett neki, hogy aztán folyvást practizálta. Persze csak néha sikerült neki, s akkor is oly fáradsággal, hogy elvörösült és elkékült bele.”
Hát ez nem volt éppen ülés, állapította meg magában a büszke papa, de csodának csoda. Ezért nem szólt egy szót sem, megtartotta magának a Petőfi-párhuzamot, s azt nézte közelebbről, nem kékült-e, nem zöldült-e el síró csemetéjük a nagy attrakció nyomán, amit attól kezdve ha nem is unos untalan, de egyre biztosabban és sikeresebben „practizált”.
Milyen igaz ismét csak a tanulság! Hogy minden csoda három napig tart. Vagy tán addig sem…