A rablóhús fogyasztása

A szakácskönyvek szerzői megveszekedett történelemhamisítók. Szerintük a rablóhúst az erdei martalócok találták ki; a derék haramiák tulajdonképpen már a régmúltban XXI. századi módszerekkel alkalmazták a szabad rablást. Falvakban és városokban, úton-útfélen, erdőn-mezőn, de még a székesegyházakban és templomokban is. Ezek a szerencsétlen sorsú szakemberek az akkor még nem létező bankok páncélszekrényei helyett jobbára a marhacsordákat és a juhnyájakat tizedelték, olykor a félelmetes vérmedvéket is megszégyenítve. De megsütöttek és felfaltak minden mást is, disznót, malacot, tyúkot, libát, kacsát –, amit csak a tanyák környékén vagy a vásárokon találtak. Nyársra húzták és zöldséggel vegyítve megsütötték a tábortűznél, aztán foggal tépték-marcangolták, mígnem elfogyott.
Ez a legvadabb történelemhamisítás, amelyet nem győzök cáfolni és visszautasítani. Én ugyanis a korszerűbb olvasatot hirdetem, amely szerint a rablóhús nem más, mint: betyárpecsenye. Az elcsípett csirkefogók közül kiválogatták a legízletesebbnek ígérkező legényeket, némileg fel is hízlalták őket a hatvannégy vármegye börtöneiben. A többit, a silányabbját minden különösebb ceremóniát mellőzve szimplán bitófára vonták, vagyis felakasztották.
Ezeket a zöldmarcikat, sobrijóskákat és angyalbandikat azonban hetedhét határra szóló népünnepség keretében pörkölték és sütötték, anyaszült elevenen, és aztán a fényes palotán szolgálták fel, harsonaszó kíséretében. Egy korabeli illemkódex leírja a rablóhús fogyasztásának méltányos módját. „A nyársat fogjuk a bal kezünkbe, emeljük a szánkhoz, és jobbról balra együk le róla a feltűzött finomságot. Ha túl forró és csöpög a zsírtól, az eljárás a következő: 1. megfogjuk a nyársat bal kezünkkel, és hegyével lefelé a tányér aljához támasztjuk, a jobb kezünkben tartott villával egyenként lehúzzuk a hús- vagy a zöldségdarabokat, majd a szánkhoz visszük a delikát falatokat.” (Ma ez a konzervatív beállítottságú egyének bevett szokása.)
Vagy pedig: „A nyárs hegyét a tányér aljához támasztva villánkkal lehúzzuk az összes megsült húst és zöldségdarabot a nyársról, majd letesszük azt, és kényelmesen hozzálátunk, villa a jobb kézben, késre nincs szükség, mivelhogy az ételt a szakács már a konyhában kis falatokra vágta, hogy szeletelés nélkül fogyasztható legyen.” (Ez a liberális szellemiség fényes bizonyítéka.)
Namármost, ha véletlenül szembenéz velünk a nyársról a rabló szeme, ne veszítsük el a fejünket: lámpázzunk csak bátran vissza rá. Ettől még omlósabb, még ízletesebb lesz a rablóhús.
Azon se lepődjünk meg, ha valamelyik vezető politikusunk jellegzetes tekintete villanna elénk a betyárpecsenyéről.
Engem például, bár éppen kemény fogyókúrára fogtam magam, vagy talán éppen azért, folyton ilyen rémképzetek gyötörnek. Az elmúlt éjszakán is, alig zárom el a tévét, uramisten, máris azt álmodom, hogy a sivatag kellős közepén, egy kéken izzó szavazófülkében téblábolok, és a nyársa tűzött szavazólapomról rám vigyorog egy igen-igen híres betyár, s heherészve ezt kiáltja: “Hallod-e, te szerencsétlen! Ha nem rám ütöd azt a rohadt pecsétet, akadjak a torkodon!”
És akkor a szomszédos kisboltban hirtelen működésbe lép a biztonsági berendezés, megszólal a riasztócsendő.
El nem tetszenek képzelni, milyen üdvös és pihentető ilyenkor a pánikszerű felébredés!…

Bölöni Domokos

1. Hobbiszakács:
   2016. január 29. 07:07

   A politikushús – vigyázzunk, mert sok kannibál allergiás a politikusokra! – érdekes, de nem ízletes. Kibújós fajta, csúszik, mint az angolna, rendszerint több szakácsra van szükség a lefogásához. Ajánlatos jól lefedni a fazékot, mert hajlamos kibújni belőle. Íze a kígyóéra emlékeztet. A nyelve izmos és mérgező. Sok politikus végzett magával úgy, hogy a nyelvébe harapott.

   Egy valamirevaló kannibál szakács tudja, hogy egy politikus tápértéke a tizede sem annak, mint amennyire magát taksálja. Az írók is többre és súlyosabbra taksálják magukat, mint a valóságban. (Ajánlatos adagolás előtt utánamérni.)

   :-)

   http://hobbiszakacs.blog.hu/2014/05/27/gasztrokonyveim_2_szakacskonyv_kannibaloknak_retro_poszt