Válasz a Pravdának

A Pravda legutóbbi számában tudósítójának cikkét közli a magyarországi eseményekről. A cikk címe: „Népellenes kaland összeomlása Magyarországon.” Ez tévedés. Ami Budapesten történt, nem volt sem népellenes, sem kaland, s nem is omlott össze. Öt napig robbantak a bombák, szóltak a halált osztó gépfegyverek, öt napig vérzett és szenvedett ez a balsors tépte város és mégis, mégis, száz halálon át is az igaz hazaszeretet, a demokratizmus eszméi égtek a szívekben, a szocialista demokrácia jelszavai szóltak a leghangosabban, nem a reakcióé, nem az ellenforradalomé! Szabadságot akar Pest és Buda forradalmi népe, népszabadságot, önkény-, terror- és félelemmentes életet, több kenyeret és nemzeti függetlenséget. Ez volna hát a „népellenes kaland”?! Ami összeomlott, s valóban népellenesnek nevezhető: az a Rákosi-Gerő-klikk uralma.

A cikk továbbá azt állítja, hogy a pesti nép megmozdulását, a felkelést az angol és amerikai imperialisták aknamunkája váltotta ki. Nyugodtan elmondhatjuk: Buda-Pest egész másfél milliós lakosságát bántja és sérti a Pravdának ez a megállapítása. Testben vagy lélekben Budapest nagy része ott volt a keddi tüntetésen, s mindvégig együtt érzett vagy egyetértett a nagy népmegmozdulás alapvető, hazafias és demokratikus céljaival. Az öt napig dúló véres, tragikus, de egyben felemelő küzdelmet nem holmi aknamunka váltotta ki, hanem – sajnos – önnön hibáink, bűneink, s e hibák és bűnök közül is elsősorban az, hogy nem óvtuk, nem védtük a szent tüzet, amit nagy hőseink ránk hagytak őrzeni: a nemzeti függetlenséget! Mit kíván a magyar nemzet? – tették fel a kérdést 1848-ban a márciusi ifjak. – Kívánja a nemzet függetlenségét – hangzott az első válasz, az első, Petőfiék 12 pontja közül.
Beszéljünk végre nyíltan! Ma is ez az első válasz, ma is ez az első a nemzet követelései között; Magyarország legyen szabad, legyen független ország s ezen az alapon éljen békében és barátságban szomszédjával, a Szovjetunióval! Ezért harcoltunk, ezt akarta s akarja a tollával küzdő író és újságíró, ezt a mérnök és a munkás, a paraszt és a tüntető diák, ezt a felkelők – és az ország miniszterelnöke. Nyomasztó teher, mázsás szikla gördült le szorongó szívünkről, amikor e követelést magáévá tette az új kormány és a párt új vezetőtestülete. Vörösen, mint ami vérben fürdött: de mégis a szabadság és a béke napja bukkan ki ezzel a sötét felhők mögül…

S ha már erről szólunk: még egy megjegyzést hadd tegyünk a Pravda sajnálatos cikkére. Igaz, napokig dúlt az áldatlan testvéri háború, s most már, hisszük, véget ér. Büntetni kell majd – büntetni azokat, akik hatalmukat féltve és életükért rettegve felidézték ezt a harcot, akik védtelenekre adtak tűzparancsot a Parlament előtt. Büntetni kell a forradalmi hullámba sodródott, börtönökből szabadult bűnöző elemeket is. Büntetni kell majd, de ez más, mint az a „felszámolás”, amiről a Pravda ír.

A magyar nép harcát nem tudta, s ma már nem is akarja senki „felszámolni”! Ez a harc meghozta, ha drága áron is, a maga gyümölcsét, meghozta a nagy szabadságeszmék győzelmét, s ezzel, csakis ezzel meghozza végre a véráztatta földön a fegyverek csendjét, a békét, s új, szép, többé már nem véres harcaink és alakuló munkánk kezdetét.

(Molnár Miklós)

Forrás: SZABAD NÉP, 1956. október 29.