„Együtt-tenyészés ürügye:
mégsem közös, mert kinek-kinek
saját lábán kell áttántorognia, átmenetelnie,
bukdácsolnia, lábadoznia
örömből kínba, veszettségből vigaszba,
hogy megtartsa magát.” 

(Szilágyi Domokos )

fekete fehér
igen nem

mit tettél te
énvelem

öleltél, karoltál
hazudva befontál

gyöngyszemed mosolya
virágom kicsalta

gyöngyszemeid kincsnek hittem
álmomban is dédelgettem

gyökereim mélybe fúrtam
italod, ételed voltam

kegyetlen kéz karolása
vitt engem a pusztulásba
észre is későre vettem
eletted –ittad csepp vérem

leveleim elsárgultak
rendre-rendre mind lehulltak

álnok fénytől vakká lettem
belegörbült lelkem törzsem

kegyetlen kezeddel karoltál
s míg hazudtál értem halnál
világosabb lett a napnál:
Napom fényét is felfogtad
hitemet is elraboltad

mivé levél
mivé tevél

leveleim sodorja szél

itt van a Tél
itt van a Tél

(Lele, 1997. )

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ