A magyar írók szólnak (részletek)

Kossuth és Petőfi Rádió, 1956. október 29. / 16 óra 41 perc

Zelk Zoltán írása: Föltámadás…
(Előadja: Basa György)

Beszélek, jajgatok, sikoltok! Úgy vonaglanak szavaim, mint Budapest kövein a haldoklók és oly formátlanok, mint a magyar ifjak és munkások szétroncsolt holttestei. De lehet-e most másképp szólani? Én nem tudok! Én nem tudok mást, csak sikoltani. Fölsikoltani az egekre és leborulni a világ legnagyobb hősei, a mai magyar ifjak előtt!
Ó. magyar ifjúság, Ti város peremének meggyalázott drága népe, hozzátok könyörgöm, oldozzatok fel bűneimből és fogadjatok magatok közé, mert higgyétek el, a lelkem már régen a tiétek! Isten legyen veletek, Ti élők és Isten áldjon benneteket, Ti holtak, akiknek véréből lesz… a feltámadás!

Most Karinthy Ferenc olvassa fel írását:

Kavarog a város, esik a lassú eső, s a romokon, törmeléken, kőtorlaszokon át, harckocsik között, élelmiszerüzletek előtt torlik, árad a sokaság. Ágyú dörög, géppisztoly kelepel a távolból… Esik a lassú eső, rémhírek röppennek fel, s pukkannak szét, tocsog a nép a sárban, a lucsokban. Ki látja át ezt a kavargást? Ki tudná kihámozni belőle az egyértelmű igazságot? S hogy is lehetne néhány szóban hangot adni a millió keserűségnek, sóhajtásnak, reménynek, ki válaszolhatna minden kérdésre, vigasztalhatná meg az aggódókat, ki vállalkoznék arra, hogy összefogja és néhány világosan megfogalmazható mondatba tömörítse mindazt, ami feszít és kavarog? De egy biztos és ha ezúttal élni szabad ezzel a nagy szóval, képzetes és valóságos értelmében is: halálbiztos, a szovjet csapatoknak el kell hagyniok hazánk területét. Akármi jön, akármi lesz, felnőtt ehhez a nép, és a magyarok sorsát most már csak magyarok intézhetik, így véli, így gondolja, így beszélget az utcákon kavargó nép és velük az a tépelődő, kesergő és reménykedő hang, mely e szavakat mondja.

Eörsi István: Hát ilyenek is tudunk lenni mi?
(Elmondja: Basa György)

Hát ilyenek is tudunk lenni? Hát most már merni is merünk
s a szobor helyén a pár csizma, mely ránk tiport, nem istenünk?
Hát ilyenek is tudunk lenni?
Fejünk mellett fütyülő golyók, halni kész a hejehuja vígság, könnyes vér,
véres könnyfolyók, most a foglyokat szabadítják… fütyülnek a golyók!
Megszabadultak a foglyok, eddig kívül belül rabok. Kiengedik a pállott,
romlott levegőt. Minden ablakot kitártak a szabadult foglyok!

Forrás: Ómolnár Miklós: Tizenkét nap, amely… 1956. október 23-november 4. Események, emlékek, dokumentumok. Szabad Tér Kiadó, 1989