Vasárnap nyugodt nap szokott lenni a hajléktalanszállón, mintha az ott élő emberek, ha nem is lennének vallásosak, de betartják a vasárnap szakrális, megkülönböztetett jellegét. Mosnak, már, akinek van mit és próbálják agyonütni az időt. Ez olvasás, tévé, rádió híján csak zrikálásban, egymás baszogatásában mehet végre. A „nyald le a gecis faszomat” csak a mondatok összefüggésére használják, de sajnos a mondatok sem állnak össze kerek egésszé. Itt íróként létezni egész különleges feladat. Olyan emberek társasága ez, akik nem tudnak kommunikálni, egymással beszélgetni, kérdéseket és mondatokat feltenni. Csak a gyűlölség, s az indulat sistereg bennük. Helyzetük teljesen reménytelen. Általában a szállóról az embereket utoljára lábbal előre gurítják ki, fekete cipzáros fóliában, állig becipzározva.
A nyarat az író, egészen a februári beköltözésig itókfalvi szomszédjánál, Doddynál töltötte. Albérlet volt ez, egy gyengén fűtött szobában, szekrények nélkül. Doddy magának való, zsémbes és zsörtölődő alkoholista volt, de nem hiányzott belőle némi bölcsesség és irónia, de még humor sem, csak sajnos elég ritkán vette elő ezeket az adottságait. A lakbért negyven ezer forintban határozták meg, ami az itókfalvi faluban, ahol 22 pakli cigaretta árából kell kihúzni a hónapot a végleg leamortizálódott arcoknak, horribilis főnyeremény volt. Írás nem született az albérleti szerződésről. Ez azzal a veszéllyel járt, hogy az írót akkor dobhatta volna ki Doddy indoklás nélkül az utcára, amikor akarja, hisz lakcímkártyáján nem Doddy címe szerepelt. Az író beletörődve vette ezt tudomásul. Eleinte úgy tűnt, hogy a két, magának való ember összemelegszik majd és a bajtársiasságnak és az összetartozásnak, szolidaritásnak kialakul egy minimuma, ami összehabarcsolja a két, sors által, megtépázott lelket. Eleinte ez rendjén is volt. Aztán Doddyn felülkerekedett régi éne (egy válás, két öngyilkossági kísérlet) és a töméntelen alkohol, és az író kezdte cseszegetni. Főleg mások előtt. Mi volt az indok? Ha volt sapka azért, ha volt, akkor meg azért, mert nem. Többször elmondta kommunista fasznak , minden alap nélkül, az írót, aki csak hüledezett. Tőle távol állt az ilyesmi, sőt tradíciói is voltak a kommunistaellenességnek a családban. 1956-ban ugyanis az író apja még tüzérfőhadnagyként szolgált a seregben. A forradalom leverése után csak az maradhatott a néphadseregben, aki felesküdött rá. Az író apja nem. Ezzel elveszítette szolgálati lakását, fizetését, teljes egzisztenciáját. Óriási szerencse volt, hogy a helyi (ceglédi kórházban) volt egy állás a volt tüzérhadnak, aki ludovikás évei közben horribilis erőfeszítéssel elvégezte az orvostudományi egyetemet, és orvosi diplomát is kapott. Ez a kórházi állás mentette meg a kvietált katonatisztet és az, hogy a családi legendárium szerint egy ceglédi házaspár befogadta albérlőként lakás nélkül maradt családunkat. No, ezek után, hogy lennék ilyen kommunista fasz, kérhetném, de Doddynál már nem volt kegyelem, elkönyvelte magában, hogy elmar a háztól. A rossz idegzetű írónak eleinte tetszett az a bajtársiasság, hogy a hétvégi kosztot közösen oldják meg, azaz összedobták rá a pénzt. Aztán ezek az ebédek is elmaradtak, azaz kiveszett minden meghittség. Amikor eleinte az író felhánytorgatta másnap, hogy Doddy már megint szapulta, korholta, baszogatta az írót, azt felelte, hogy nem kell vele foglalkozni, ő még magával is képes összeveszni. Az írót nem nyugtatta meg a dolog, tudta, hogyha rossz irányba indulnak el a dolgok, azt már csak a fal állíthatja meg. Doddy bortól zavaros szemmel becsmérlő szavakkal vetette fel január közepén, hogy még márciusban kidobja az írót, majd ezt módosította a nyárra. Így nem lehet élni, mondta magában az író, hogy az ember nem tudja, mennyi ideig biztos a fedele a feje felett. Aztán jöttek a rondább, ocsmányabb dolgai Doddynak, aki nem tudom, hogy mit kezdett az író nélkül, mert a havi negyvenezer forintos farakományt, ami a fűtéshez kellett, mindig az író fizette, de az alkoholista düh és butaság győzedelmeskedett Doddyban. Egyszer, társaság előtt, azért baszta le az írót, mert szerinte nem volt katona. Erről az író sohase mesélt, de önérzetét nagyon bántotta. Másnap megkérdezte Doddyt, hogy honnan vette, hogy nem volt katona, miért baszta le, de Doddy már csak a vállát vonogatta. Az ocsmányságnak nincs felsőbb határa. Bourban olyan arccal született, melynél az orrlyukak nem voltak szimmetrikusak. Most meg ezen kezdett el lovagolni Doddy, mintha az ember léte és barátsága attól függ, hogy római metszésű orra van-e, vagy sem. Anyagilag is becsapta az írót. Egy farakomány alkalmával januárban az író 25 ezer forintot fizetett Hroza Kálmánnak, a falu fő faszállítójának. Úgymond kifizette a februári albérlete nagyját. Az író, odaköltözése korszakában vette egy böhöm tévét és elintézte egy kábeltelevíziós társasággal, hogy legyen tévéadásuk. A megállapodás értelmében felezték az összeget, ami négy ezer forint volt, tehát Doddyra két ezer forint jutott. Amikor Doddy acsarkodása elvi8selhetetlenné vált, akkor megegyeztek benne, hogy februárban csak 13 ezer forintot fizet az író. Ez úgy jött ki, hogy kifizetett a faszállítónak 25 ezret, erre rájön Doddy kétezer forintos díja, az összesen huszonhétezer forint, s azzaz már csak februárban 13 ezer forintot kellett volna fizetni az írónak, hogy a megbeszélt negyvenezer forintos lakbére meglegyen. Az lköltözés azzal kezdődött, hogy a tévétársasággal az író a saját fűtetlen és fűthetetlen lakásába költöztette a böhöm tévét és még jóval február vége előtt közölte Doddyval, hogy elköltözik, és kéri vissza a februárra megelőlegezett huszonhét ezer forintot. Dody elhajtotta ezzel a búsba. Tehát az író csak nem lakta le a kifizetett hajlékot, még előlegét is eltulajdonította az írónak.- Ez huszonhét mínuszt jelentett az írónak, meg a költözködés árát. Ne menj albérletbe Itókfalvára Doddyhoz albérlőnek, mert kiforgat. A keró meg nem ütötte meg egy átlagon aluli albán menekültsátor átlagát, beleértve azt, hogy a macskák a fürdőszoba zuhanytálcájára szoktak szarni és pisálni, a hűtőszekrény meg tele volt dögszaggal, Doddy ott tárolta a kutyájának és macskájának a kosztját, csak sűrűn elfelejtette berakni a mélyhűtőbe. Mindent egybevéve nagy lecke volt ez az írónak, a röjtökmuzsalyi hajléktalanszállón sem fergetegesen vidám az élet, de legalább biztos fedél van az író feje felett, és már a május sincs olyan fenyegetően távol, amikor Bourban visszaköltözhet saját kuckójába Itókfalvára, ahol már akkor, remélhetően nem kell fűteni.