Déry Tibor: Óvjátok a forradalmat!

BARÁTAIM,
nehezen szántam rá magam arra, hogy megszólaljak. Amikor az első puskalövés elhangzott, kiszaladt a fejemből a vér: ezért te is felelős vagy. Beszéltél, lázítottál: hogy fogsz elszámolni a halottakkal? Az utcán szaporodtak a temetésre váró holttestek: menj ki, és fogd le a gyilkolók kezét! Én nem tudom egyszerűen tudomásul venni, hogy forradalom nincs véráldozat nélkül. Minden elhangzott puskalövés után félig eszelősen azt éreztem, hogy én nyomtam meg a ravaszt. Hiszek az emberi lelkiismeretben, s a vádlottak padjára ültetem magam.
Barátaim, vállalom a felelősséget. Boldog és büszke vagyok, hogy írótársaimmal együtt, mesterségünknél fogva, első hallói és leírói lehettünk a nemzet szavának. A magyar történelemnek ez a legnagyobb forradalma egyúttal az első győzedelmes forradalom, amióta a magyar történelmet jegyzik. Ezt nem egyes emberek, nem politikai csoportok, nem nézetek és vélemények szították és hajtották végre, hanem a népakarat. Iszonyodva ébredek rá, amit hosszú évek óta csak homályosan éreztünk, sejtettünk, amiről csak fél szavakat tudtunk mondani, a csontom velejéig megrendülve csak most tudom lemérni, milyen halálosan kegyetlen volt az a nyomás, amely a népre nehezedett, hogy ilyen egységesen felelt rá, egyetemleges egészében, puszta kézzel a tankok ellen. A suhancok forradalma, mondták! Mától kezdve a „suhanc” szó szent előttem. Évek óta kétségbeesve figyeltem a magyar ifjúságot: ájultan hallgatott. Október 23-án felállt, és helyreütötte a nemzet becsületét. Megrendülten és tisztelettel megemelem a kalapomat előtte. Úgy, ahogy kívántam és kértem és reméltem: ’48 ifjúsága után most támadt a hazának egy ’56-os ifjúsága is.
Elsősorban őhozzájuk szólok, mert ma az ő kezükben van a forradalom sorsa. Öreg vagyok, hatvankét éves múltam, két bukott forradalomban vettem részt. ’45-ben azt hittem, hogy munkások, parasztok, mindannyian, akik a nemzeten kívül rekedtünk, új hazám lelünk. De tíz év alatt lépésről lépésre kilopták talpunk alól az országot. Azt hittük, a szocializmust fogjuk megépíthetni, s ehelyett vérből s hazugságból rakott börtönfalak közé zártak. Felelősnek érzem magam azért is, hogy későn nyílt ki a szemem. S hogy amikor kinyílt, nem tudtam szavamat vagy a hallgatásomat úgy felerősíteni, hogy mindenki értsen belőle. De egy mentségünk van, magyar íróknak: ha későn is, de mindenkinél korábban kezdtük el a nyílt harcot a zsarnokság ellen.
Barátaim, ha szavaimnak van valami hitele, hallgassatok meg: óvjátok meg a forradalmat! Olyan méltósága volt eddig, amilyet csak az igazság adhat eszmének, embernek. Egy dologra figyeljünk most: nem a bosszú órája ütött, hanem az igazságtevésé. Aki bűnös volt, azt bíróság elé kell állítani. De a tévedőket ne kínozzátok, mert ne feledjük el, hogy százezren tévedtek, mert megtévesztették őket.
A forradalom győzött, de ha nem adunk neki időt, hogy erőre kapjon, újra elbukhat. El is sikkaszthatják azok, akiknek érdekük. Fogjunk össze: egy hazánk van, s egy életünk. Ha szavamnak van hitele: fogjunk össze, ne egymás ellen hadakozzunk! Bízzunk a nép erejében és tisztességében.
Ne folyjon több vér!
Tisztelet a halottaknak.

Forrás: Déry Tibor: Börtönnapok hordaléka. Önéletrajzi jegyzetek, 1958. Múzsák kiadó. é.n.