Nincsen számomra hely
(Elemzem az írásomat)

Azt hinné az ember, hogy érett, egészséges, legalább a lelkülete. De hát nem az.
Szeretném például a valóságot pontosan észlelni. Szeretném elfogadni önmagamat meg a természetet olyannak, amilyen. Fognék lenni toleráns.
Vinném valamire.
De hát ezen a világon a kapcsolati tőke az úr. Az üzleti tőke csak a cifra szolga.
Lennék spontán. Márhogy képes volnék az életet élvezni.
De minden azon múlik, hogyan tehetek szert kapcsolati tőkére – én, akinek honnan volna, ha nem születtem bele a tőkekapcsolatokba.
Meg kell céloznom az árnyékgazdaságot és az árnyékhatalmat, azon belül is a maffiagazdaság, a szervezett bűnözés főnökeit, a másik oldalon a legális hatalom (a központi hatalom, a törvényhozói hatalom, a bírói hatalom) különféle színtereinek a képviselőit.
Eszközeim igen egyszerűek: a pénz és a média.
Ez határozza meg a módot és eljárást: lopás, megvesztegetés, helyi háborúk, robbantások, emberrablás, bérgyilkosság, zsarolás.
Családcentrikus és távolságtartó lévén: a pénz minden esetben a családban marad, függetlenségem azonban szent.
Keresztelnék már, na.
Kisfiúként finom voltam és érzékeny, angyalian tiszta és egész egyszerűen imádni való. Halálra szorítottam egy kiscsibét, hogy kijött a bele, de merő szeretetből tettem.
Felnőve elvesztettem gyermeki bájam, gonosz lettem és kegyetlen, kitépem a fiatal fákat, kínozom az állatokat és az embereket, török-zúzok, rabolok és fosztogatok.
Miért?
Elemezték a kézírásomat, bevittek a csillagokba. Olyan az írásképem, mint a vihar előtti vészes setét. Fekete csönd. Egyszerre empirikus és empatikus, durva és hárító, oldott és merev.
Végtelenül érzékeny az idegrendszerem, minden impresszió megbolygat, ki vagyok szolgáltatva érzékeimnek, védtelenül.
A befogadás és hárítás kettőssége jellemez. Miben nyilvánul meg ez? A kötővonalak változékonyságában, a füzéres és árkádos duktus periodikus ismétlődésében, a leginkább szembeszökő a nyomáselosztás és a kötővonalak egyenetlenségében, mely hol szűk, hol tág.
Ováljaim többnyire nyitottak, a sorok vége felé azonban bezárulnak. Hajlamom szerint tehát barátságos vagyok, őszinte. Szociális érzékenységem az átlagosnál erősebb.
Miért zárkózom el mégis a külvilágtól? Miért nem találtam meg az árnyékgazdaságot és az árnyékhatalmat? A maffiagazdaságot, a szervezett bűnözés főnökeit? A legális hatalom köreiben miért nem vagyok képes otthonosan mozogni?
Miért nincsen pénzem és médiám? Miért zárkózom el a külvilágtól és erőltetek magamra hajlamaimmal ellentétes irányú magatartásformát? Nem nehéz kitalálni.
Így védekezem önnön impulzivitásom ellen.
Nézzük például, ahogyan a ’fog’ igét írom. (Esszém elején.) Ez a szó ugyanis a szerzési s egyben a megtartási vágyat is szimbolizálja, legyen az szellemi vagy ösztönös indíttatású. Az ’f’ betű (mely ebben a szövegkörnyezetben majdnem biztos, hogy a fallosz szimbóluma) erőteljes nyomású, jelzi mintegy a szexuális étvágyat. Tapadó-hurkával szinte magához rántja a nyitott ’o’-t. Az ’o’ és a ’g’ között azután a kötővonal megszakad, és ’g’-je elárvultan, magányosan fordít hátat a külvilágnak.
Van más is.
Energikus ’t’ betűim és szöges viszonybetűim arról árulkodnak, hogy bármennyire vagyok is elfogadható, akármennyire mentes vagyok is mindenféle előítélettől, mégis: ragaszkodom elképzeléseimhez, életvitelemhez, szokásaimhoz; véleményemből, mint negyvennyolcból, nem engedek.
De a ’t’ betűnek más funkciója is van, különösen a szó végi ’-t’, ’-tt’ von hálót a duktor és a világ közé.
Írásom erősen kötött, de szálkái bántóak. Eredetiségem első olvasatra szinte észrevétlen. Kivételes személyiség vagyok, de ebből nem az következik, amit boldog befejezésnek nevez a szépirodalom.
A helyzet az, hogy nem vállalhatom fel az egyéniségemet, sőt szégyellenem kell azt; helyzetem így csak még nehezebbé válik.
Nincs jövőm immár a pokol tornácán.
Lilán lobogó lángok gyűrűjében, hajnalveres és metálkék jelekkel, több száz nyelven, de sőt még rovásírással is, ezt látom ottan, mint Méne Tekelt:
„Minden hely betelt!”

Bölöni Domokos

1. gt:
   2016. február 9. 08:09

   toleráns vinni semmire