Az ablak

Barátom azt állítja, hogy ez a dolog csakugyan megtörtént vele. A valószínűtlenség enyhítésére legfeljebb annyit hajlandó elismerni, hogy nem itt és mostanában, hanem évekkel ezelőtt, amikor New Yorkban lakott.
Egy este, jó későcskén, sietve igyekezett hazafelé. Egy mellékutcában, valamelyik ház bezárt kapuja előtt, bizonytalanul támolygó alakot pillant meg. Nagy igyekezettel dugdossa a kulcsot a kulcslyuk felé, de nem talál bele – egy kicsit nyilván felöntött a garatra.
Barátom megértő és elnéző mosollyal közeledett feléje.
– Nem talál bele? – kérdi bátorítóan.
Az idegen zavartan mosolyog.
– Hát bizony… egy kicsit részeg vagyok…
– Nem tesz semmit… Hol lakik?
– Itt az első emeleten… a folyosó végén…
Barátom kinyitja az ajtót, feltámogatja a bácsit az első emeletre. A folyosó végén meglát egy ajtót, s mivel már kezdi unni a dolgot, megragadja a magával tehetetlen tántorgót, és erélyesen belöki. Becsukja az ajtót, s mint aki jól végezte dolgát, visszatér az utcára.
Alig tesz néhány lépést, észreveszi, hogy ugyanazon a kapu előtt megint áll valaki. Legnagyobb meglepetésére, ez az újonnan jött is tántorog. Csodálkozva szólítja meg:
– Mi az? Maga is részeg?
– Hát bizony… – mentegetőzik a másik.
– Hol lakik?
– Első emelet… folyosó végén…
– Na – mondja a barátom –, szép kis emberek maguk… A barátja már várja odafönt… az is jól be van állítva…
De mivel már benne van a dologban, ezt is feltámogatja még, belöki az ajtón, és visszafordul.
Az utcán újabb meglepetés várja. A kapu előtt megint áll valaki. Áll és tántorog, és a kulccsal böködi az ajtót.
– Hallja – förmed rá a barátom –, csak nem az első emeleti lakásba igyekszik?
– De bizony, ha meg nem sértem…
– Na, finom egy társaság gyűlik össze ott maguknál. Hát tudja mit, magát még feltámogatom, de ha még valaki jön, az mehet egyedül… Elvégre én is szeretnék már hazamenni…
Felviszi, belöki az ajtón, mint fent. Megfordul, megy vissza.
Amint kinyitja a kaput, az utcán beszélgetést hall. Egy rendőr áll a kapu előtt. A rendőr előtt pedig tántorgó kis ember, aki szelíden és síránkozva magyarázza a következőket:
– Kérem szépen, rendőr úr, tessék már valamit csinálni… Ez az úr, aki éppen jön, és akinek én nem csináltam semmit, most már harmadszor egymás után felvisz engem a félemeletre, és egy erkélyablakon keresztül kidob az utcára… Tessék már neki szólni, hogy hagyja abba…

Szerkeszti: Bölöni Domokos