Ez volt a jelmondata az iskolákban a Kádár-korszakban, az átkosban, amikor az iskolák egy napon májusban nem tanítottak. Csicsergő nap is volt: Fák, madarak napja. Nemcsak fémet gyűjtöttek az iskolások hanem a papírhulladékot is, s ezt a hulladéktároló központokban, akkori nevén –MÉH-nek adták le. Jó hangulatú nap volt ez. Különösen jó volt ez Bourban életében, kb. akkor, amikor a huszonkettedik tanítási évét gyilkolta Martfűn, igazgatója, Bozorádi János kiváló karnagy keze alatt. A hulladékgyűjtés az osztályfőnökök vezetése alatt folyt, s majd mindenik tanár „ofő” volt, így szinte semmi tennivaló nem volt az iskolában. Meg is ittak két liter konyakot az igazgató irodájában,se tanárok, sem diákok nem keresték őket, ez volt az ő relaxációjuk., mármint az író és a főnök számára azon a csodálatosmájusi délelőttön. A munkanap nem fejeződött be aszokásos iskolai órák végeztével, hanem munkaidó után még ráfejeltek néhány sört az iskolához legközelebbi csehóban, egészen buszindulásig, mert Bourban busszal járt be Martfűre dolgozni, hisz ott lakott édesanyjával, akit csak három év múlva vitt el a hasnyálmirigyrák. , Bozorádi János, az igazgató, aki Beatles átiratokkal lepte meg beosztottját az iskola hangversenyzongoráján adta meg a hangulat alapját.. Az igazgató ritka jó ember volt, csak sajnos alkoholista, ezért szívesen köszörülte rajta a nyelvét a falu, noha munkakörét példásan ellátta. Később, a rendszerváltás után a hulladékgyűjtésnek más metaforikus svungja, tónusa lett. Magyarországon durván másfélmillió munkahely szűnt meg a rendszerváltás következtében. A hangulat minden volt, csak nem euforikus. Vége lett a teljes foglalkoztatás álságos gyakorlatának, viszont emberek tömegei kényszerültek az utcára minden javadalmazás, megélhetés nélkül. Ekkor jött a hulladékgyűjtés második lépcsőfoka. Szakállas, koszos, mosdatlan, hajléktalan emberek tömegei húzták maguk mögött a kézikocsit, benne a felhalmozott papír, vagy fémhulladék. Ebből tengették életüket a páriák, már ha a MÉH telepek átvették az ócska holmit. Rengetegen éltek ebből, hisz hivatalos munka szinte elérhetetlen volt e zömükben képzetlen emberek számára. Az első időszakban valóban a felesleges fémet és papírt gyűjtötték az emberlét aljára süllyedt páriák, csak később jött a vastagja. Tiszajenőn például ellopták a templom harangját. Álljunk itt meg egy kicsit. Ezek után már nem is csodálkoznivaló, hogy a gőzmozdonyokat felváltó villamos vasút felsővezetékeit is rendszeresen lopkodták nagy bajt okozva ezzel a tömegközlekedésnek. Szinte mindent elloptak, ami nem volt lecsavarozva, illetve azt is, már csak a csavar miatt is. Vasból volt az is.
A röjtökmuzsalyi hajléktalanszállón elszaporodtak a végtag amputációk. Néhány szerencsésnek, különböző pályázati pénzekből, meg más umbuldákból, a helyi Vöröskereszt tudott venni olyan tolható, kerekes széket, ami arra egész biztos jó volt, hogy még a rokkantak is kimehettek leszopni magukat, amiben nem is késlekedtek. Cimbora mindig akadt, aki néhány fröccsért, pálinkáért szívesen megszellőztette ezeket a nyomorultakat. A kerekes székek tehát beváltak, azok is leszophatták magukat, akik eddig még mankóval sem tudtak eljutni a legközelebbi italboltig, a baj csak a kerekes székek tárolásával volt. Nem volt zárható hely, ahová rakhatták volna Eleinte próbálkoztak vele, hogy éjjelre a fürdőben helyezzék el őket, csakhogy akkor még az volt a szokás, hogy éjjelre a fürdőbe beengedtek néhány olyan hajléktalant is, akik nem laktak a szállón, csak este nyolc után költöztek be a fürdőbe és ott húzták magukat meg reggelig. Ez is eldurvult. Az ottani hajléktalanok teliszarták az ottani mosógépet és a centrifugát, ezért onnan kitiltották őket. Másfél héten belül az összes kerekes széket ellopták és leadták az ócskavasat gyűjtő központokba.