Otthon merengett. Most már nincs mese: végez magával. Már oly régóta az öngyilkosság járt a fejében. Minek éljen ő? Mindenki megalázta. Fogta a kést s magába akarta szúrni. Már épp szúrná, amikor egy fehér galamb rászáll a konyha ablakpárkányára. Letette a kést. Az nagyon éles volt. Nem! Mégse ölheti meg magát. Eltette a kést a konyhaszekrényben s fogta a szatyrot, a dzsekit, meg a cipőt felhúzta s be akart vásárolni a boltban. A bolt kicsit messze volt lakásától. Már esteledett s egy szélhámos elébe áll. Kést ránt elő.
-Meg akar ölni? – kérdezte Zoli
– Meg! – válaszolta a bűnöző
– Hát csak rajta!
– Tessék?
– Jól hallotta! Épp az imént akartam öngyilkos lenni!
A bűnöző tétovázott.
– Teljesen mindegy hogy hogyan halok meg. Magam keze által vagy egy bűnöző által!
– Magának elment az esze!
– És magának nem ment el azáltal az esze, hogy bűnözőként keresi a kenyerét? Mert gondolom azzal keresi!
A bűnözőnek nem volt kedve megölni. Látta hogy ez egy szerencsétlen flótás, még meg is esett a szíve rajta.
– Talán éhes? – kérdezte Zoli
– Eléggé! – mondta a gazember
– Épp a boltba megyek, adok magának egy ezrest! Elég lesz?
– Szívem szerint nincs szándékomban többet kérni!
S azzal odaadta az ezrest. A bűnöző meg lelépett. Igyekezett, nehogy észrevegyék a rendőrök. Zoli meg bevásárolt s mikor hazatért, megírta a naplójába ami ma történt vele. Öngyilkos sem lett és áldozat sem. Azt a naplót bizony másnak is olvasni kellett volna…