A forradalom (rádiós) hangja

1956. október 31. / Szabad Kossuth Rádió Budapest

11.10 h. Riportot hallanak Szántó István Budapest-Bécs-Budapest autóútjáról.
A rögtönzött igazolást vesszük elő, stempli, rajta a Pest megyei tanács Semmelweis tanácsától Budapestről. Az igazolás azt tanúsítja, hogy a budapesti Rókus kórház igazgatósága kijelenti, hogy Szántó István az Autóműszaki Intézet tehergépkocsiján Bécsből az osztrák Vöröskereszt gyógyszer és élelmiszer küldeményét kórházunknak leszállította. A gépkocsioszlop 3 gépkocsiból állt. Budapestről Bécsbe indult október 29-én déli 12 órakor, Bécsből Budapestre érkezett október 31-én, ma reggel 7 órakor. Erről a két napról kérdezzük meg Szántó István főiskolás-mérnököt, hogyan történt, hogyan indult el Bécsbe és hogyan jött vissza!
– Reggel, amikor bementem, még dörögtek a fegyverek és sebesülteket akartam szállítani, fogalmam sem volt, hogy estére már három főiskolás között Bécsben leszek, egy norvég, egy dán és egy osztrák fiú fogja szorongatni a kezem és egyetlen kérésük az lesz, hogy csak egy darabot, egy darabot a Sztálin szoborból, ha tuidnék valahogy eljuttatni hozzájuk.
– A határig az út simán ment, a páncélos és fegyveres alakulatok között simán jutottunk előre, csodát tett a vöröskeresztes zászló, csak annyit kellett mondanunk: gyógyszert szállítunk Bécsből Budapestre. A határon egy civilruhás, szimpatikus fiatalember géppisztollyal a kezében odajön és azt mondja, gyerekek, sietnetek kell, mert még estére Bécsben kell lennetek. Az osztrákok? Azt nem is tudom szavakkal kifejezni: ahogy átértünk, a rendőrök körülvettek és pillanatok alatt narancs-, datolya-, cigaretta- és banánözönnel árasztottak el. A gépkocsikat senki nem irányította, s közben körülvett bennünket a BBC, az angol rádió riportere, két görög riporter, a bécsi riporter és mire Bécsbe értünk, már emberek szorongatták a kezem, hogy ugye maga beszélt a bécsi rádióban?
– Hogy mit adtak? – Azt nem is lehet kifejezni: özönlött a gyógyszer, az áru, a gyümölcs és olyan dolgok, amit életemben nem láttam és így megnevezni nem tudom. Visszafelé az úton érdekes dolog történt a határon. Egyszer csak elénk állt egy kinyitott bőrkabáttal egy fiatal férfi, közölte, hogy ő SS-katona és a határon akar átmenni, mert fel akarja deríteni a terepet. – Barátaimmal összenéztünk: hát ez meg micsoda? – A határőrség odajött és azt mondta: srácok, megkaptatok mindent? – Győrben a nemzeti tanácshoz nem tudtunk eljutni, óriási tömeg volt, azt mondta egy katona, hogy kormányt választanak. – Az igazoltatás kb. mindenütt így nézett ki: benéztek. Mehet Pestre! – mondták és ledobtunk egy láda narancsot.
– Mi Bécsben az egyszerű emberek között voltunk, akik azt kérdezték, hogy hogy lehet mindez. A bécsiek egyik ámulatból a másikba estek. Visszafelé volt egy kis kellemetlenségünk: egy igen gyanús külsejű férfi rendelkezni akart; hogy az árut ott rakjuk le, üresen menjünk. Hát sajnos, egy kicsit bele kellett segítenünk az árokba, mert hát ilyen zavaros időkben ez a legbiztosabb. Magunk sem tudjuk, hogy rosszat tettünk, vagy jót. Ez közvetlenül a határ után volt. – Végül is a gyógyszereket és adományokat rendben eljuttattuk rendeltetési helyére.

Forrás: Századvég Füzetek 3, a Századvég Kiadó és a Nyilvánosság Klub közös kiadása, Budapest, 1989