Igazság: Ne lincselj! Gondolkozz! Tégy különbséget!

Gyűlöltük a fasizmust, bármilyen színre festette magát; gyűlöltük a hitleri banditákat, akik az ártatlan zsidókkal együtt meggyilkolták a nemzet olyan nagy hőseit is, mint Bajcsy-Zsilinszky Endre. Gyűlöltük és gyűlöljük a vörös fasizmust, amelynek rákosista-sztálinista-péter-gáborista-farkasista vagy akármilyen direkció alatt működő kopói a legjobb magyar hazafiakat juttatták bitóra, börtönbe, kergették öngyilkosságba, tették fizikailag vagy szellemileg ronccsá. Gyűlöljük a sötétben meglapuló különféle fasisztákat, akik – felhasználva a forradalmi viharral együttjáró zavarokat – a nemzetet, népet tisztitó tűz felett akarják sütögetni a maguk önnön pecsenyéjét.
Nehéz szétválasztani a jogos népharagot a felkelt sokaságba magukat befészkelő huligán elemektől. De szét kell választanunk e kettőt, ki kell rázni a forradalom rostáján a tiszta búzából az ocsút.
Tegnap lincseltek a városban. A falakon ragaszok jelentek meg ilyesféle szövegekkel; le a kommunistákkal, le a párttagokkal, irtsátok ki a kommunistákat. Az utcán vonuló tömeg mellé odalapulnak sötét figurák és suttogva közlik, rá-rámutatva egyik vagy másik házra: itt egy nagy kommunista lakik. Aztán a tömeg vagy hallgat rájuk, vagy nem…
A tiszta emberi észre, a józan gondolatra apellálunk! Gondolkozásra szólítunk fel benneteket, emberek! Úgy érezzük, hogy az Igazság, amely az első és legnehezebb óráktól a felkelt nép mellett állt, ávós fegyverekkel dacolva is harsogta az igazat, védte a forradalmat, terjesztette a felkelő szabadságharcosok igazát, megszerezte a jogot arra, hogy most gondolkodásra és még egyszer gondolkodásra szólítson fel minden igaz forradalmárt.
Mindenekelőtt emlékeztetnünk kell! Emlékeztetnünk arra, hogy a legnehezebb időkben, a legvadabb terror közepette is akadtak olyanok a pártban, akik – vállalva a veszélyt, bajba döntve saját magukat, kockáztatva nemcsak a saját, de családjuk biztonságát is – kiálltak a nyilvánosság elé, leleplezték a nép ellenségeit, lett légyenek azok a párt legfelsőbb vezetői is. Ezeket az embereket nem csak a pártból zárták ki, de állásukból is kirúgták, sőt börtönbe is vetették. Ők indították el azt az erjedési folyamatot, amelynek első eredménye Rákosi bukása lett, további fejleménye pedig az, hogy a felkelők soraiban, a fegyvertűzben ott hasaltak a küzdő fiatalság mellett és között párttagok is! Erről nem szabad elfeledkezni!
És emlékezzünk az 1944-45-ös ostrom napjaira, a nyilas időkre. A légóparancsnokokra, akik szintén suttogva vitték a magyar szabadság és függetlenség híveinek meg a bujkáló zsidóknak a nyakára a nyilas brávókat. Elég volt annyit mondani; ez zsidőbarát, ez az angol rádiót hallgatja, ez meg valamelyik ellenzéki párt tagja… Emlékeztek rá? És emlékeztek-e azokra, akik munkásokat vitettek el a bérkaszárnyákból, csupán azért, rnert szociáldemokraták voltak, vagy egyszerűen szakszervezeti tagok?
A forradalom vámszedői ismét jelentkeznek. A fegyverdörgés napjaiban ők lapultak legjobban a lakás mélyén vagy a pincében, de most újra előbújtak és suttognak: Ebben a lakásban egy vörös lakik… ismerjétek fel a bujtogatókat! A forradalom és ők – tűz és viz!
Mi azt valljuk: bűnhődjön mindenki, aki bűnös! Bűnhődjenek az ÁVH besúgói, bűnhődjenek mindazok az ÁVH-sok, akik családokat tettek tönkre, s megteremtették a félelem világát! Bűnhődjenek azok a funkcionáriusok, akik elárulták a népet s a nemzet java helyett romlását segítették elő. Bűnhődjenek! Bűnhődjenek, de a forradalmi nép törvényszékei előtt, a nagy múltú magyar jog szellemében!
A forradalom a rendért és a törvény uralmáért, ezért a szabadságért robbant ki. Lincsbíró és az ÁVH-s hóhérok gyilkosságai ugyanazon a táptalajon élnek. A magyar forradalom igaz hívei éppúgy elítélik a lincset, mint elítélték és elsöpörték a rákosista-ávh fasizmust.
Minden bűnöst a törvény elé! – ez a forradalom parancsa. Az utca nem törvényszék! Leplezzétek le a múlt bűnöseit, adjátok át őket a karhatalomnak, s lökjétek ki magatok közül a lincsre uszítókat!
Saját magatok biztonságát, a forradalom nyugodt napjainak, az alkotó élet kivirágzásának alapját teremtitek meg ezzel!

Szilvási Lajos
IGAZSÁG, 1956. november 2.

Forrás: Ómolnár Miklós: Tizenkét nap, amely… 1956. október 23-november 4. Események, emlékek, dokumentumok. Szabad Tér Kiadó, 1989