Olvasónapló 1848 csillagairól

Március 15-e – hagyomány s szokás szerint – a győztes forradalom ünnepe. Ez az a pillanat, amikor a világ magyarsága mosolyog, ünnepel, kalapot lenget, zászlóval hadonászik, szaval-szónokol, vagyis jelszavakat röpít az ég felé.
Tavasz van: derűs, forradalmas.
…Az idén valahogy eszembe jut egy 99 esztendős aggastyán, aki kereken száz esztendeje hunyt el Visegrádon, s aki hányatott, megalázott élete, félremagyarázott szerepe ellenére maga volt az 1948-49-es szabadságharc rettenthetetlen katonai vezére: Görgey Artúr tábornok. (Neve Görgei formában is használatos – még egy feloldhatatlan vitatéma személye körül…)
Sokáig – s sokak tudatában még ma is – a magyar szabadság elárulója.
Az a „gazember”, akiről Vörösmarty Mihály ily sorokat hagyott hátra az utókornak:

ÁTOK

Görgeinek híják a silány gazembert,
Ki e hazát eladta cudarúl.
Kergesse őt az istennek haragja
A síron innen és a síron túl.

O százezernyi hős fiak vezére,
Dicső, ha győz, dicső, ha elesik,
Ki úr leendett, milyennél nagyobb nincs,
Meghajlott a lábtúrta fövenyig.

Kezében volt az ország szíve, kardja,
S ő mint pofon vert, megrugdalt inas,
Feladta gyáván mind e drága kincset,
Bérért vagy ingyen, mindenképen gaz.

Hallgatnak ágyuink, a puska nem szól,
E némaság oh mily réműletes!
A hajdu nem küzd, a megjött huszárnak
Kardján most nem vér – csak köny csergedez.

Harc nélkül, alku nélkül így elesni!
Egymásra néznek a bús harcfiak
S a hitszegő vezérre szíveikben
Kihalhatatlan átkot mondanak.

„Isten, vagy ördög – így kérdik magokban –
Melyik teremté ezt a Görgeit?
Ily férget isten soha nem teremthet,
Ezen megtörnék emberben a hit.

Hervadjon a fű, ahol megpihenne,
Akadjon fel, midőn a fára néz,
Enyhet ne adjon éhe, szomja ellen
A föld, s ne nyujtson soha emberkéz…

Kergesse őt a balszerencse, mint
Szilaj kutyák a felriadt vadat.
Éljen nyomorból, kínból mindhalálig
S ha elhal, verje meg a kárhozat.”

Gebe, 1849. október 10.

Dr. Kacziány Géza író és publicista (1915-ben a tábornok áruló bűnrészességét bizonygató tanulmányt tett közzé, amelynek argumentumait 1936-ban egy újabb füzettel toldotta meg) úgy véli: a Szózat éppen bujkálni kényszerült költője az október 6-iki gaztett közvetlen hatása alatt üthette meg ezt a szokatlanul erős hangot. Gyanítja továbbá, hogy Vörösmartyt személyes okok is vezethették Görgey fölött pálcát törni, aki úgymond ellenséges viszonyban volt Perczel Mórral, Vörösmarty egykori tanítványával. (Kacziány állitja: Vörösmartyn kívül más költő óvakodott tollára venni a Görgey nevet, talán csak az egy Gyulai Pál kivételével, aki 1849-ben „Világosnál, Világosnál huszárok könnyeznek…” kezdetű versében előbb árulónak mondja Görgeyt; ám később a vers e kitételét elhagyta s még később Romhányi c. költeményében már megtiport hőst emleget vele kapcsolatban.)
Jeles huszadik századi írónk, Móricz Zsigmond markánsan eltérő véleményt fogalmaz meg a Görgei-kérdésben, több ízben is, a Nyugat hasábjain – bevallott rehabilitációs céllal: „Ha gyermekkorom magyar világának félistene Kossuth volt – írja –, akihez szinte imádkoztak, mint az üdvözítők egyikéhez, akkor ugyanannak a kornak megtestesült ördöge, sátánja, mefisztója Görgey volt, akiről csak a legmélyebb megvetéssel nyilatkoztak s a legenyhébb amit róla mondtak, az volt, hogy: «hogy nem akad egy tiszta szívű magyar ember, aki bunkóval verje agyon az árulót.»… Csak később, egyetemi éveim után, ismerkedtem meg a Görgey-kérdéssel jobban s mire harmincéves lettem, regényt akartam írni 48-ról, amelynek már Görgey volt a hőse. Ekkor történt, hogy miután már hatalmas könyvgyűjteményt állítottam össze a forradalomra vonatkozó művekből,…váratlanul megjelent magyar nyelven Görgey Artur: «Mein Leben und Wirken in Ungarn, im Jahre 1848/49» [Életem és működésem Magyarországon 1848-ban és 1849-ben] c. könyve… „ Hatására az író 1912 tavaszán feleségestül keresi föl a már agg vezért: „Én akkor nagyon benne voltam könyvének a legmélyebb érzéseiben, életének valósággal a titkait éreztem s minden szó, amit mondtam, pontosan gyujtott s a tábornok nemsokára csodálatos, vallomásszerű szavakat dördült ki magából. Pillanatok alatt oly közel voltunk a legfőbb problémáknál, mintha együtt éltünk volna a nagy időben… Hatvanhárom éve élt már egyedül lelkének titkaival s most, egy-egy szó bombájára, kitört belőle a védekezés, a titkok leleplezése. Örök kár, hogy akkor pontosan le nem írtam az összes szavait, de bele akartam építeni a Regénybe… Aztán nemsokára jött a Világháború s epizóddá mosta a szabadságharc hőskorát.”
Az 1912-es emlékezések hőfokán, még a Görgey Artúrnál tett látogatás ihletettségében patetikusan próbál a nemzethez fordulni: „Hogy is dobhatna egy ember akkora bukásba egy egész nemzetet? Hát egyes emberek kezében van a nemzetek sorsa? Hát lehet isten egy ember, aki ronthat, teremthet száz világot? Hát a Napóleonok egy parányi golyóba szorult emberész által lehetnek országok sorsintézőivé? Nem a tömegek lelke dob ki önmaga élére vezetőket? S nem az emberiség nagy áramlatai sodornak végig a nagy históriai fordulókon? S csak e most fölidézett nagy idők is nem az ismeretlenség vak homályából, a kövekből teremtette a nemzeti szükség számára a tízezernyi hősöket? Döbbenjen meg a magyar nemzet, ha agya tisztaságában ráeszmél, mekkora jogtalanságot tőn egy emberrel, egész magának egy elenyésző semmi parányával! Egy ártatlan fiával, akit a történet immár tisztára is mosott a rádobott nagy, mindenné nagyobb vád alól.” (Az élő vértanú. Március tizenötödiki beszéd. Nyugat, 1912. 5. szám)
A Móricz által könnyelműen elodázott regény sose készült el, viszont a magyar szellemiség legjobb képviselőit továbbra sem hagyta nyugodni a megfejthetetlennek tűnő titok: hogyan lehet egy hős egyúttal megátalkodott áruló is?
Az sem véletlen, hogy még 2009-ben is ilyen és ehhez hasonló kérdéseket hallhattunk megfogalmazni március 15-én a Görgey-féle dilemmával kapcsolatban: „1849. augusztus 13-án Világosnál Görgey Artúr tábornok a honvédsereg főerőivel (mintegy 30 ezer emberrel, 144 löveggel) feltétel nélkül letette a fegyvert Rüdiger orosz lovassági tábornok előtt. Vajon a magyar történelem legszörnyűbb árulása volt-e, amit az akkor 31 esztendős hadvezér tett? Ma már tudjuk: a zseniális hadvezérnek nem volt más választása.” (Kurcz Béla / hvg.hu)

Mit tudunk – „ma már”?
Szedegessük csak össze, apránként, az idővel felduzzadt Görgey-irodalomból.

Cseke Gábor

(Folytatjuk)

Forrás: maszol.ro / Kisebbségben

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ