Előzetesként szemelgetünk az Első versem  összeállításhoz beérkezett válaszokból:

Demeter Mária (Sepsiszentgyörgy)

Eszmélő gyerekként éreztem, én nagyon kicsi vagyok és a világ hatalmas és rejtélyes. Fürkésztem az eget, a felhők átváltozásait, követtem a hangyák útját… A nagy titok számomra a halál volt. Környezetemben haltak meg, többek közt kis játszótársam is. A költők halhatatlanok – tudtam meg aztán. Ezért kezdtem verset írni…

Füzesi Magda (Kolozsvár)

A Káfé főnix felkérésére utánanéztem, vajon mikor is jelent meg nyomtatásban az első versem. Hát, az jó régen volt, már majdnem fél évszázaddal ezelőtt! Magam is rácsodálkoztam, hogy ilyen régen koptatom a tollat, de hát csak az nem öregszik meg, aki meghal fiatalon…

Albert Csilla (Kecskemét)

Első, némi publikusságot és elismerést kapó versemet anyai nagyapámról írtam, már kiskamaszként. Akkor már nem nagyon lehetett szóra bírni – napszámra ült a verandán, elszántan fürkészte a messzi utat, és várt. Négy gyermeke közül gyakran be is állított valaki, mert közel lakott mindenki, és talán azért is, mert úgy tudott várni. Felkelt a székből, zajosan, sírósan örült, az ember azt gondolta, most majd kiönti a szívét, kiélvezi a drága időt – de nem. Már velük sem beszélgetett – árva volt már velük is, nélkülük is.

A szemelgetést pár nap múlva folytatjuk…