Hans Hedrich: A „neoceausiszta” ideológia feltámadása
(Részlet)
…Ha Románia átültetné a gyakorlatba a regionális és kisebbségi nyelvek európai chartáját, a nemzeti kisebbségek védelméről szóló keretegyezményt és a Románia és Magyarország közötti jó szomszédságról és együttműködésről szóló szerződést – melyeket már több éve aláírtak és ratifikáltak, akkor az erdélyi etnikumok közötti kapcsolatok képe összehasonlíthatatlanul jobban festene. Konkrétan az összes (németek/szászok vagy magyarok által alapított és más nemzetiségek által is lakott) erdélyi városban és számtalan faluban/községben:
01. szinte kivétel nélkül két-, három- vagy négynyelvű felirataink lennének – nemcsak a település-, folyó- és utcanevek esetében, hanem a reklámokban, az üzleteken belüli feliratokon, a kereskedelmi árukon, a közintézmények és a magáncégek(!) űrlapjain is;
02. az összes nemzetiség nyelvét, kultúráját és történelmét az iskolákban minden etnikai csoportnak tanítanák;
03. a köztisztviselők a rendőrség kötelékében, a SRI-nél, a hadseregben, az igazságszolgáltatásban, a kihelyezett szolgáltatásokban mindenféle nemzetiségből származó alkalmazottak lennének, akik beszélik a „kisebbségi” és regionális nyelveket, a lakossághoz viszonyított aránynak megfelelően (lásd az 1918. december 1-i Gyulafehérvári Nyilatkozat III. pontját is), a kérdéses nyelvek használata pedig a mindennapos gyakorlat részét képezné;
04. az állami médiában arányosan jelennének meg a „kisebbségi” témák; a filmekben, a tévésorozatokban, a zenedarabokban stb. magyarok, németek, zsidók, romák, szlávok is megjelennének – ma kvázi teljesen hiányoznak;
05. a magyar nyelvű egyetemek/karok tényként léteznének és nem csak óhajként vagy viszály okaként (lásd a marosvásárhelyi magyar nyelvű orvosi egyetem létrehozásának elutasítása);
06. a nemzetiségek jelképei (zászlók, címerek) és ünnepnapjai szabadon megjelenhetnének és nem kellene tartani a kormánymegbízottak, bírók és/vagy nacionalista bloggerek és bérkommentelők zaklatásától; minden csoport természetes dologként fogadná el ezeket;
07. azonnal véget érnének a nacionalista diverziók, az etno-demográfiai ügyködések, a médiamanipulációk és a „laboratóriumi” gyűlölet, melyeket a titkosszolgálatokon vagy más „hard” intézményeken (rendőrség, hadsereg stb.) belüli nacionalista és etnokratikus csoportok utasítására találnak ki és terjesztenek – ld. hogy miken mesterkednek állandóan ezek a csoportok Marosvásárhelyen és Sepsiszentgyörgyön;
08. összességében az (igazi kölcsönös megismerésen, tiszteleten, egy többetnikumú társadalmon belüli jogokkal és kötelezettségekkel kapcsolatos konszenzuson alapuló) egyetértés élvezne elsőbbséget;
09. a magyar közösség nem csökkenne tovább (emigráció, alacsony születésszám, asszimiláció hatására) kétszer akkora arányban, mint a román, más etnikai közösségek (csehek, szerbek, németek stb.) pedig nem állnának a teljes eltűnés küszöbén;
10. nagyrészt megszűnnének az egyes „kisebbségiek” részéről tapasztalható nacionalista megnyilvánulások, lásd például azokat a székely fiatalokat, akik jelenleg bizonyos nacionalista, potenciálisan irredenta magyarországi mozgalmak körül csoportosulnak, így válaszolva a jelenlegi székelyföldi etnokratikus közigazgatás részéről tapasztalt szisztematikus frusztrációra és zaklatásra.
Ne bújjunk az ujjunk mögé: némi érzékelhető előrelépés ellenére Románia még mindig messze áll attól, ami akkor lehetne, ha átültetné a gyakorlatba az ezzel a területtel kapcsolatos nemzetközi és nemzeti kötelezettségek összes rendelkezését – és, sajnos (mások számára „szerencsére”), nem is tűnik úgy, hogy olyan állammá szeretne válni, amely tényleg minden lakosát képviseli…
Pusztai Péter rajza