A papa félrehúzódott a szoba sarkában. Unokája éppen babákkal játszott. Andrea a kislány már régóta figyelte a papa viselkedését. Feltűnt neki mogorvasága és szótlansága. Régebben mindig együtt játszottak. Nem értette Andrea mi lelte az öreget. A papa éppen dohányzott. Lánya, Kornélia frusztráltan, gondterhelten mosogatott. Andrea megkérdezte:
– Miért nem játszik a papa velem?
Kornélia nem akart válaszolni.
– Csak nem beteg?
– Nem. Most játssz egymagad.
De Andrea feleletet nem kapott. Tovább játszott, ám a dolog végére akart járni. Persze kicsi volt ehhez. A papa nem volt vak, látta hogy unokája nyughatatlan természet, meg aztán mégiscsak gyerek, aki nem érthet meg bizonyos dolgokat. Hogy érthetne az meg, akit csak a játék érdekel? Kornélia és lánya Bernadett beszélgetését aztán kifülelte Andrea, miszerint a papa az egyik legjobb barátját vesztette el. Andrea meghökkent, pedig gyerek volt, ám bámulatos hogy kicsi kora ellenére milyen szimpátiát volt képes érezni. Így már csendesebben visszahúzódott. Nem akarta őt a világért sem fárasztani. Kornélia amikor megpillantotta Andreát, feltűnt neki hogy ő is ilyen „félrevonuló” lett.
– Jól vagy kislányom?
– Hát persze, anya!
– Akkor jó s ment tévét nézni.
A papa közben elszunyókált a hintaszékben. Andrea már tudta mivel vigasztalja nagyapját. Mikor egy fél óra múlva felkelt, ismét pipára gyújtott. Andrea a papa lábaihoz vonaglott s azt mondta:
– Tudod hogy az egyik osztálytársam apja miért lett alkoholista?
Az öregember meglepődött a kérdésen. Megpödörte bajuszát aztán megkérdezte:
– Miért?
– Mert a kislánya meghalt.
Kornélia és Bernadett egyből kapcsoltak, hogy ezt csak tőlük tudhatják, majd az anya figyelemre intette kislányát:
– Na menj a szobádba!
Andrea ott ült mégis a papa lábai előtt. Nem akarta a papát így látni. A papa letette szivarját, mosolygott aztán ölébe vette Andreát.
– Szóval vigasztalni akarsz engem? – kérdezte a papa kicsit hidegen
– Hát nem vagyok én olyan búbánatos fene! – válaszolt mereven
A kislány a kártyára nézett. Nem akarta hogy nagyapja máris játsszon, pedig az öregnek máris megjött a jókedve.
– Tudod, én már sokat megéltem s rájöttem, hogy a szeretet a legfontosabb a világon. Egy olyan barátomat veszítettem el, aki élete alatt a légynek se ártott s szelíd, alázatos mi több vallásos ember volt.
A kislány figyelmesen hallgatta.
– Együtt érzett ő a rossz emberekkel is, az elesettekkel, a lelkileg sérültekkel is, hiszen ő is egy kicsit bogaras ember hírében állt.
A papa aztán csendbe burkolódzott.
– Na mindegy, most már huszonegyezhetünk!
A kislány szíve repdesett a boldogságtól. Kornélia és Bernadett pedig meglepetten nézték, amint egy tíz éves kislány önfeledten játszik egy idős vénemberrel, akinek sokat jelent hányatott sorsa ellenére egy vidám kislány.
Majdnem meghatódtak…