Április 11-ei előzetes: Szemelvények /2
Előzetesként tovább szemelgetünk az Első versem összeállításhoz eddig beérkezett válaszokból:
Balázs Imre József (Kolozsvár)
1987-ben jelent meg versem a kolozsvári Napsugár c. gyereklapban, 11 éves voltam akkor. azt a naiv komikumot, ami a versben volt, a szerkesztők nyilván vették, és jókat nevethettek rajta…
Láng Orsolya (Kolozsvár)
Ez a vers éppen ilyen: fekete és fehér. A benne gyökerező önhittség, hogy a visszautasítástól függetlenül képes kivenni a részét a másik jelenlétéből, átbillen az önmagát kívülről látó objektivitásba, amikor a vélt függetlenségről kiderül, hogy öncsalás. Akár úgy is mondhatnánk, hogy míg a felütésben Ekhóval beszél, a végére önmaga tükörképére talál rá Nárcisz.
Szilágyi Domokos (Szatmárnémeti, PM)
Egykori szatmári iskolájának irodalmi köre 1972-ben meghívta az akkor már befutott költőt író-olvasó találkozóra. Az eseményen, Szilágyi Domokos minden idegenkedése ellenére, régi típusú magnóval sikerült megörökíteni a költő hangját…
A szemelgetést tovább folytatjuk egy későbbi időpontban…