B. Tomos Hajnal: Elnyelte a hegy árnyéka
Amióta elolvastam a száraz, szúkszavú hírt: – elhunyt Lendvay Éva (1935-2016) -, csak képsorok kavarognak, tűnnek fel és tova az emlékezetemben. Látom az Egres utcai egy emeletes villát, amint az ápolt sétányon bukdácsolok, a torkomban okvetetlenkedő gombóccal. De miután Ő – nekem a későbbi Éva néni – mosolyogva ajtót nyit, olyan fesztelenül csevegünk, mintha csak két szomszédasszony jött volna össze egy kávéra.
Aztán látom, amint az én könyvemet tartja a kezében s olyasmiket mond verseimről, hogy „mono- és minidráma, robbanó nyelvi energia, ökonómia és ízlés” , én pedig igyekszem valahogy elvegyülni a közönség között, mintha nem is az én szellemi szülötteimről lenne szó. Ő persze nem erőlteti a „szerzői megmutatkozást”, inkább zenészeket, szavalókat szerepeltet helyettem, hadd szokjam az ünnepelteknek kijáró csillogást, fogadjam a gratulációkat, melyekben addig soha nem volt részem.
És látom apróvirágos, nyári selyemruhájában, amint könnyedén lépdel a Cenk felvonójához vezető lépcsőkön, s valami mulatságos anekdotákon nevetgélünk, mert az ilyesmikhez nagyon értett: magányát, aggodalmait víg kedély mögé rejteni, senkit sem terhelni egyéni problémáival.
Csak amikor már túlvolt az első agyvérzésén, hozakodott elő gondjaival: muszáj feladnia brassói lakását s beköltözni valamiféle otthonban. Ott legalább mosnak, főznek rá, van orvosi ellátás… Én ekkor éreztem először, hogy a verseiben felbukkanó „hegy árnyéka” nem csupán költői kép, hanem a sors egyre kegyetlenebbül rátelepedő, fojtogató démona, ő pedig most próbál előle némikép kibúvót találni. Ó, de milyen fájdalmas volt a kényszerű döntés meghozatala! Folyton visszakozott, esélyeket, túlélési változatokat latolgatott, csak hogy ne kelljen elhagynia Brassót.
Hát nem is hagyta el egy percre sem, csak a teste, mely még kiküzdött magának néhány évet az idegen betonvárosban is. A lelke, munkája és kedves mosolya azonban szülővárosában maradt, minket gazdagít és bíztat. Lendvay Éva volt – és marad -Brassó szeliden világló szellemi mécsese.
Pusztai Péter rajza
2016. március 15. 12:41
Milyen meghatóan szép,emlékező írás.
2016. március 15. 12:57
Mióta csak ismerem, szeretem Lendvay Éva írásait. B. Tomos Hajnal nagyon szép, irodalmi megemlékezése, könnyeket csalt a szemembe.